Két hétig látogatható a Női szemmel című fotókiállítás a marosvásárhelyi Bernády-házban. A tárlat anyagát a Marx József Fotóklub női tagjainak munkáiból válogatták.
2014. február 12., 20:172014. február 12., 20:17
Míg néhány évvel ezelőtt egyetlen női tagja sem volt a klubnak, jelenleg heten gazdagítják az összesen 35 tagot számláló szakmai csoport sorait. Az ötletgazda, Varga Orbán Enikő elmondta, összesen 55 képet állítottak ki.
„Nem határoztunk meg tematikát, az volt a lényeg, hogy ismerjük meg az egyéniséget, a nőt\" – fogalmazott a fiatal fotós. „Biztos vannak olyan témák, amelyeket inkább a nők választanak, több férfi fotóz például aktot, de itt a kiállításon is van aktfotó. Inkább a meglátásban van különbség, vannak azonban spontán képek, amelyeket férfi és nő is készíthet\" – jegyezte meg Kertész Katalin, egy másik kiállító.
Rajtuk kívül Kerestély Tünde, Nemes Réka, Magyarosi Réka, Dobos Bella Noémi, valamint Gáll Márta Emese képei kerültek kiállításra. A fotóklub elnöke, Both Gyula kifejezetten örvend a klub „nőiesedésének\", szerinte színvonalas tárlat született.
A fotóklub tagjai általában ismerik egymás képeit, hiszen immár hatvan éve minden csütörtökön 16 és 18 óra között van a szokásos gyűlés, amikor a tagok behozzák képeiket, bemutatják, s kritizálják is azokat. „Mondunk jót is, rosszat is. De nem sértődik meg senki a kritika miatt, hiszen ebből kell építkezni\" – avatott be módszereikbe az elnök.
Szász Cs. Emese
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
szóljon hozzá!