Néptánctalálkozóval kezdődött a Kolozsvári Magyar Napok

Színes népviseletbe öltözött táncosok előadásával, hangos énekszóval vette kezdetét vasárnap  délben a kincses város főterén a 4. Kolozsvári Magyar Napok.

Kiss Előd-Gergely

2013. augusztus 18., 18:332013. augusztus 18., 18:33

Az egyhetes rendezvénysorozat nulladik napján már javában tartott az augusztus 16 és 20. között zajló 15. Szent István-napi Néptánctalálkozó, amelyre nyolc országból érkeztek néptáncosok. Pillich Balázs, a rendezvény főszervezője a Krónikának elmondta, az európai nemzeti kisebbségek kultúráját mutatja be elsősorban a fesztivál. „Az idei jubileumi rendezvényre nagy örömünkre több olyan csapat is vállalata a fellépést, akik már az első Szent István-napi néptánctalálkozón is részt vettek” – részletezte.

Kisebbségi kultúrák keresztmetszete

Kérésünkre elmondta, idén, sajnálatukra az ukrajnai román néptáncegyüttes végül az utolsó pillanatban lemondta a részvételt. Hozzáfűzte, zömében a Kárpátmedencében élő kisebbségeket képviselő néptáncegyüttesekről van szó, rajtuk kívül Lettországból és Szlovákiából is érkezett együttes.

„Noha elsősorban a nemzeti kisebbségek soraiból kerülnek ki a meghívott együttesek, egy-két többségi érkezik hozzánk” – fejtette ki a főszervező a nagyszabású néptánctalálkozóról, amelyen összesen 180 hagyományőrző fiatal vesz részt. Pillich Balázs a rendezvény eddig lezajlott eseményeit taglalva elmondta: pénteken kirajzottak a néptáncegyüttesek a Kolozsvár környéki településekre: Mákófalvára, Zsobokra, Gyalura és a Válaszúti tánctáborba látogattak el a csapatok.

Szombaton hagyományosan Magyarfenesé volt a rendezvény, amelyen valamennyi néptáncegyüttes felvonult. Idén újdonágként Désen is nagyobb rendezvényt tartottak a néptáncfesztivál keretében,  amelyet a helyi Aranyeső néptánccsoporttal együtt szerveztek meg. „Noha a nemzetközi néptánctalálkozó teljesen önálló rendezvény, előnyére válik, hogy a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozattal együttműködésben zajlik, hiszen egyre nagyobb a mi fesztiválunk népszerűsége, évről évre nő az érdeklődők száma.

A magyar napoknak köszönhetően ugyanis lényegesen kibővültek az esemény hirdetési lehetőségei, több emberhez eljut a híre a néptánctalálkozónak – mondta el a Krónika kérdésére Pillich Balázs. Ami a folytatást illeti kifejtette: hétfő és kedd kimondottan a Kolozsváriaké, a 4. Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján, a Magyar Operában is több néptáncegyüttes lép fel. Ezt követően nemzetközi táncházat tartanak a Heltai Alapítvány székelyén. Huszadikán kerül sor a hagyományos kolozsvári népviseletes felvonulásra, amely délután öt órakor indul a Heltai Alapítvány székhelyétől a Főtérig, majd este hét órakor kezdődik az ünnepi záró gála a Főtéri nagy színpadon –emlékeztetett a rendezvény főszervezője.

Tárlat Gy. Szabó Béla eddig ki nem állított munkáiból

Gy. Szabó Béla festőnek, grafikusnak, az erdélyi fametszés “koronázatlan királyának” eddig ki nem állított alkotásaiból nyitottak tárlatot tegnap a Szépművészeti Múzeumban a Kolozsvári Magyar Napok nulladik napján. A kiállításon az erdélyi művész ötven alkotását tekinthetik meg az érdeklődők, ebből harminc az 1930-as és 1970-es évek között készült olajfestmény, illetve húsz az 1930 és 1944 között alkotott pasztellek sorába tartozik.

Németh Júlia műkritikus a Krónikának elmondta, Gy. Szabó naturalista és impresszionista eszközökkel is dolgozott, egyfajta természethűség jellemezte a munkásságát. Korábban már rendeztek egy Gy. Szabó tárlatot a Bánffy-palotában, akkor a művész munkáiból többféle alkotást állítottak ki, most viszont kizárólag a pasztelljeire, színes festményeire helyezték a hangsúlyt a művek kiválogatásakor.

A műkritikus kifejtette, Gy. Szabó fiatal korában sötétebb tónusú képeket festett, később az irónia, humor is áthatotta munkásságát. A fülledt hőség dacára sokan voltak kíváncsiak a tárlatnyitóra, Gy. Szabó munkái szeptember 1-jéig tekinthetők meg a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum órarendje szerint.

Kolozsvári Magyar Filmnapok

Gazdag programmal várják a Kolozsvári Magyar Filmnapok szervezői az érdeklődőket augusztus 19 és 25. között. A már megszokott Kolozsvári Filmszemlén kívül Filmhíd elnevezésű új szekció is várja a közönséget: ezzel a helyi és a máshol élő filmesek között akarnak kapcsolatot teremteni. A helyszínek száma is megnövekedett, a Tranzit Ház és TIFF-ház mellett idén a Művész moziban is lesznek vetítések – jelentették be a szervezők. Könczei Csilla, Schneider Tibor, Jakab Benke Nándor, Lakatos Róbert és Szenkovics Dezső arról is beszámolt, hogy a Tranzit Alapítvány, az Erdélyi Magyar Filmszövetség és a Sapientia EMTE által szervezett eseményen idén is bemutatkoznak a városhoz kapcsolódó filmes műhelyek.

Folytatódik a kolozsvári színészek filmes munkáit bemutató sorozat is, Bogdán Zsolt, Váta Loránd és a nemrég elhunyt Lohinszky Loránd szereplésével készült alkotásokból válogattak a szervezők. Láthatja a közönség többek közt a Tréfa című magyar filmet, amelyben Váta szerepelt, illetve a több filmes fesztiválon is díjazott Aglaja című alkotást is, amelyben Bogdán Zsolt látható. A Lohinszky Lorándra emlékező blokkban Mihályfy Sándor Ábel című, Palásthy György Retúr és Simó György Apám néhány boldog éve című filmjét láthatja a közönség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok

Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film
2025. augusztus 08., péntek

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek

Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek
2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban