Fotó: Biró István
2008. március 17., 00:002008. március 17., 00:00
Az ünnepi mûsor egyben a Kolozsvári Tavasz címû, a Bogáncs – Zurboló Egyesület és a Szarkaláb Egyesület szervezésében március 8–15. között lezajlott rendezvénysorozat záróeseménye volt. Könczei Csongor néprajzkutató, a fesztivál egyik szervezõje szerint az ünnepnapon így maradandó élményt sikerült nyújtani mindazoknak, akik egy szokványos március 15-i gálára nem látogatnának el, továbbá olyanokkal is sikerült megismertetni a néptáncot, népzenét, akiknek ez valamilyen okból eddig kimaradt az életükbõl.
A Kolozs megyei ifjúsági néptánccsoportok közül elsõként a hagyományõrzõk léptek fel a gálán: magyarlónai, széki, mérai (képünkön) és magyarpalatkai fiatalok. „Ez az a négy csoport a megyében, amelyet leginkább hagyományõrzõnek lehet mondani” – magyarázta Könczei Csongor, aki kitért a különbözõségekre is: míg a magyarpalatkaiak táncán látszik, hogy „beleszülettek” a hagyományba, addig a többiek valójában visszatanulták azt. A visszatanulás ebben az esetben azt jelenti, hogy ezek a fiatalok már nem a falusi mulatságok alkalmával, hanem az együttesük próbáin sajátították el a táncokat. Fellépéseiken azonban csakis saját közösségük folklórját mutatják be, és nyilván gyakran van alkalmuk „még hagyományõrzõbb” táncosokat látni – akár szüleiket, nagyszüleiket.
A gála második részében a megye legismertebb együttesei léptek színpadra: a szamosújvári Kaláka, valamint a kolozsvári Bogáncs, Ördögtérgye, Szarkaláb és Zurboló. Az egyetemi hallgatókból vagy középiskolásokból verbuválódott csapatok mindegyike valójában nagyobb közösséget jelent, mint az egyes alkalmakkor fellépõ táncosokat: baráti társaságok alakultak ki körülöttük (a régi tagok követik az együttes sorsát, és esetenként maguk is fellépnek), továbbá táncházak szervezését is felvállalják.
Az egyhetes rendezvénysorozat más estéin a megye csaknem valamennyi néptáncegyüttese bemutatkozott. Egy részüket a Bogáncs – Zurboló Egyesület tagjai indították el: legtöbbet a várfalvi Aranyosszékkel foglalkoztak – itt tartják a nyári táborokat is, de szintén részt vállaltak a magyarlónai és a kalotaszentkirályi csoportok létrehozásában. A legtöbb csapat pénteken este Magyarlónán lépett fel, és itt mutatkozott meg leginkább az amatõr néptáncegyüttesek betegsége: nem férnek bele a tíz percbe, lehetõleg a teljes repertoárjukkal meg szeretnék örvendeztetni a közönséget – jegyezte meg Könczei Csongor.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.