2010. szeptember 03., 09:152010. szeptember 03., 09:15
Németh László nyitóbeszédében elmesélte: a BuSho, vagyis a Budapest Short fesztivál egyik alkotóműhelyében már két éve részt vesz. Itt vetődött fel az ötlet, hogy Romániában, Nagyváradon is vetítsék le a rangos szemle versenyprogramjában szereplő alkotásokat. A BuShót egyébként már nemcsak Budapesten, hanem két másik magyarországi városban, illetve az délvidéki Magyarkanizsán is megtekinthetik a rövidfilmek kedvelői, Nagyvárad azonban idén először kapcsolódik be.
A váradiak ugyanazt a 85 rövidfilmet láthatják, amelyeket a budapesti zsűri bírál el, a fesztivál végén pedig egy Nagyvárad-díj is kiosztásra kerül a magyar fővárosban – magyarázta a főszervező. Megtudtuk: a terv szerint a díjat a váradi közönség ítélheti majd oda, egy kötetlen beszélgetés után. A fesztiválra pénteken még ellátogathatnak az érdeklődők a Nagyvárad főterén álló Fekete Sas-palotában működő Szabadság moziba, ahol 18 és 23 óra között folyik a vetítés. A belépés minden filmre ingyenes.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.