Népszerű a napút festője

Már csaknem 10 ezren látták a budapesti Honvéd Főparancsnokság épületében július 5-én nyílt A magányos cédrus – Csontváry géniusza című kiállítást – mondta el a helyszínen L. Simon László, a miniszterelnökség parlamenti államtitkára hétfőn, a tárlat első 20 napját értékelő sajtótájékoztatón.

MTI

2015. július 28., 19:442015. július 28., 19:44

 

Kiemelte: ha az eddigi látogatottság tartható lesz, akkor a tárlat az elkövetkezendő fél évben elérheti a 150 ezres látogatószámot is.
Gyutai Csaba, a Várgondnokság Nonprofit Zrt. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: „Itt az ideje, hogy Csontváryt újra felfedezzük, hiszen ő is olyan művész, akit mindenki ismer, de mégis szükség van arra, hogy újra a művészettörténeti érdeklődés homlokterébe kerüljön”. A tavaly felújított Honvéd Főparancsnokság két szintjén, 17 teremben Csontváry csaknem 100 festménye és grafikája tekinthető meg, amelyek körülbelül 40 százaléka Pécsről érkezett, de kölcsönöztek képeket a Magyar Nemzeti Galériából és magángyűjtőktől is.
L. Simon László megemlítette, hogy néhány Csontváry-kép a moszkvai Puskin Múzeumban van, és bár első megkeresésre az intézmény elutasította a kérést, hogy ezeket a festményeket a kiállítás idejére Budapestre szállítsák, a Várgondnokság nem adta fel a reményt, hogy legalább az utolsó negyedévre mégis kiállíthassák ezeket a műveket.
Gyutai Csaba úgy fogalmazott: mindezek ellenére a tárlaton a festő minden fontos műve már most is megtekinthető, szinte az egész életmű egyben van. Gulyás Gábor, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a tárlat előkészítése és installálása rendkívül komoly restaurátori felügyelettel zajlott, és a nyitvatartási idő alatt is szoros felügyelet alatt áll. A szakember kitért arra is, hogy bemutató szakmailag is sikeresnek mondható, hiszen több, Csontváry munkásságához kapcsolódó szakmai konferencia is szerevezés alatt van, de indulnak szakmai műhelyfoglalkozások, különböző magyar és külföldi múzeumok szakmai csoportjai jelentkeztek be tárlatvezetésre, és vannak olyan művészettörténészek is, akik újra elkezdtek Csontváryval foglalkozni.
A kiállításhoz számos kisfilm készült, a festő életművét interaktív felületek, Csontváry-szótár ismerteti, egy külön teremben pedig kortárs művészek Csontváry-reflexiói kaptak helyet.
A bemutatóhoz reprezentatív angol–magyar katalógus, múzeumpedagógiai program és foglalkoztatófüzet is készült, decemberben pedig a Magyar Nemzeti Galériával együttműködésben Csontváry-konferenciát is tartanak, amelynek anyagából szintén kötet jelenik meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten