2009. november 25., 10:082009. november 25., 10:08
A társadalomkutatók számára az utóbbi időben egyre fontosabbá vált az államszocializmus kelet-európai változatainak keretén belül is vizsgálni ezeket a törekvéseket. Hatalmas és hatékony állami apparátus, a kultúrairányítás monopóliumát élvező rendszer lendült itt működésbe egy bizonyos homogenizáló célelv mentén.
Milyen következményekkel járt ez a beavatkozás az akkori és a mai kultúrára nézve? Erre a kérdésekre keresik a választ a Korunk szerzői. A lapszámban írást közöl András Sándor, Balázs Imre József, Alina Branda, Demény Péter, Kántor Lajos, Keszeg Anna, Nagy Mihály Zoltán, Papp Ágnes Klára, Plainer Zsuzsa, T. Szabó Levente, Szabó Zoltán, Szendi Zoltán, Tamás Pál, Vincze Ferenc, illetve interjú olvasható Egyed Ákossal és Gross Arnolddal.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.