Negyedszer szerveznek nemzetközi klasszikusgitár-fesztivált Marosvásárhelyen

Klasszikus- és dzsesszgitár mesterkurzusokkal, koncertekkel várja az érdeklődőket az augusztus 23–28. között megrendezésre kerülő IV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Klasszikusgitár-fesztivál.

2009. augusztus 14., 09:462009. augusztus 14., 09:46

Immár negyedik alkalommal rendezik meg Marosvásárhelyen a nemzetközi klasszikusgitár-fesztivált, amely egyrészt tanulási, fejlődési lehetőséget kínál a hangszer szerelmeseinek, klasszikus- és dzsesszgitár mesterkurzusok révén, másrészt esténként értékes koncertekkel várja a nagyközönséget. Beke István Ferenc, az augusztus 23–28. között megrendezendő fesztivált szervező Harmonia Cordis Egyesület elnöke elmondta, a rendezvény idén is számos támogatóra talált, így a korábbi évekhez hasonlóan ingyenesek lesznek az esti koncertek, melyekre bárkit szívesen látnak, és a programban a dzsessz- és klasszikusgitár-koncerteken kívül szimfonikus hangverseny is szerepel.

A mesterkurzusokon való aktív részvétel 200, míg a passzív 100 lejbe kerül, az egyheti szállásköltség pedig napi két étkezéssel együtt 350 lej. Amint azt Beke Istvántól megtudtuk, a képzésre a tizedikén lejárt határidőig több mint harmincan jelentkeztek Romániából, de külföldről – főleg Magyarországról – is. Romániából a legtöbben Bukarestből jelentkeztek, de számos más városból is érkeznek résztvevők a rendezvényre. A képzéseket a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem termeiben tartják, a koncertek pedig a Marosvásárhelyi Filharmónia termében lesznek, melynek társulata tartja majd 28-án, pénteken a rendezvény zárókoncertjét, Mihela Goje vezényletével.

A fesztiválon neves, világszerte elismert zenészek osztják meg tudásukat a résztvevőkkel, a dzsesszgitár mesterkurzusokat Pusztai Antal, Botos József és Botos Gyula tartja, klasszikusgitáron pedig a hangszer olyan mesterei tanítanak, mint a franciaországi Gabriel Bianco, az olasz Giampaolo Bandini, a Görögországból érkező Dimitris Dekavallas, vagy a magyarországi Pavlovits Dávid.

A rendezvényen minden este koncertekre várják a közönséget, első este az Ausztráliából érkező Harold Gretton, majd a továbbiakban az olaszországi Bandini duo (Giampaolo Bandini és Cesare Chiacchiaretta, a magyarországi Csáki András, a franciaországi Gabriel Bianco, az ausztriai Botos duo (Botos József és Botos Gyula), és Pusztai Antal biztosítja a minőségi zenét.

„Kedvező tapasztalataink vannak a korábbi évekből. Mind a marosvásárhelyi, mind a székelyudvarhelyi és kolozsvári rendezvényeinken telt házas koncerteket adtak meghívott előadóink. Idén is erre számítunk” – mondta Beke István.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat