Négy az egyben Máramarosszigeten

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Költségcsökkentés céljából összevonná a máramarosszigeti polgármesteri hivatal a település négy művelődési intézményét: a városi könyvtár, a Gheorghe Chivu Népművészeti Iskola, a helyi művelődési ház, valamint a máramarosi múzeum áprilistól várhatóan egyetlen intézményként működik majd. Az elképzelés a decemberi tanácsülésen napirenden kívül került terítékre, emiatt akkor elhalasztották a döntéshozatalt. A szakbizottságok azóta is tárgyalják az ügyet, amely a januári soros ülés napirendjére nem került fel.

Zahoránszki Brigitta

2011. január 31., 09:542011. január 31., 09:54

Az intézkedésre azért van szükség, mert a város idei költségvetése 82 százalékkal csökkent a tavalyi évhez képest. Amíg 2010-ben 1,95 millió lejt kapott a város a pénzügyminisztériumtól a helyi költségvetés kiegészítésére, addig 2011-ben már csak 344 ezer lejt utaltak ki. Ez a pénz az jelenlegi körülmények között már áprilisban elfogyna, a bérek kifizetésére sem jutna – áll a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatójának jelentésében.

Az új intézmény neve a javaslat szerint Máramarosszigeti Kulturális és Kommunikációs Igazgatóság lesz. Keretében legtöbb 45 személyt alkalmazhatnának. „Az intézkedés során megszűnne hat vezetői állás, ugyanis jelenleg minden intézménynek egy igazgatója és egy főkönyvelője is van. Ezek mindegyike jelentős vezetői pótlékokat kap” – mutatott rá Ioan Bărbuş, a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatója. Azt is elmondta, hogy a tavaly a helyi büdzsének hat és fél százalékát a közművelődésre költötték. Ezzel megcáfolta az egyik helyi önkormányzati képviselőnek azon állítását, miszerint a büdzsé 20 százaléka „úszik el a kultúrára”. Bărbuş azt is elmondta, hogy Máramarosszigeten a városháza kasszájából 261 közalkalmazottat fizetnek, ebből 90-en a művelődési intézmények beosztottjai. A gazdasági igazgató a Krónika kérdésére hangsúlyozta, hogy ennél jóval kevesebben is el tudják végezni ugyanazt a munkát. „A tiltakozások ellenére mindenképpen csökkentenünk kell a kiadásokat, ellenkező esetben áprilistól nem tudjuk már biztosítani az alkalmazottak fizetéseit – fogalmazott az igazgató.

Az összevonásnak a vezető beosztásban lévő alkalmazottak örülnek a legkevésbé. Vasile Muste, a művelődési ház igazgatója lapunk megkeresésére kifejtette, hogy ezeknek az intézményeknek különböző rendeltetésük van, és az összevonással elveszítenék identitásukat. Elmondta, hogy eddig is előfordult már, hogy nem kaptak elegendő pénzt a működésre. „Az intézmény keretében működő 43 tagú Mara Néptáncegyüttesnek minden évben vannak külföldi szereplései. Az önkormányzat soha nem támogatta ezeket az utakat, a tagok mindig a saját zsebükből állták a költséget” – panaszolta a művelődési ház vezetője. Elmondta, hogy az általa irányított intézmény minden évben nemzetközi versfesztivált is rendez, amely szerinte ellehetetlenülne az összeolvadás által. A művelődési házban egyébként kilenc alkalmazott dolgozik jelen pillanatban.

Lapunk megkereste a máramarosi múzeum igazgatóját is. Mihai Dăncuş is tiltakozik az összevonás ellen. Elmondta, hogy a tavaly már volt náluk leépítés, így idén már nem tudnak több alkalmazottól megválni. Szerinte más, helyi költségvetésből finanszírozott intézményeknél is bőven lenne miből lefaragni. A regionális értékű múzeum hét részlegén jelenleg összesen 44-en dolgoznak. Ebből a leglátogatottab a skanzen. A falumúzeumra tavaly 32 ezer turista volt kíváncsi, ami az igazgató szerint a gazdasági válságban jó eredmény. A múzeumnak ezenkívül etnográfiai, történelmi, művészeti, természetvédelmi részlege van, és hozzá tartozik a 2002-ben megnyílt Elie Wiesel-emlékház is. A városi könyvtárnak 13, a népművészeti iskolának 17 alkalmazottja van. Ioan Bărbuş egyébként hozzáfűzte, hogy más, helyi költségvetésből finanszírozott intézményeknél is költségcsökkentő átszervezések várhatók.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére