2009. augusztus 06., 11:102009. augusztus 06., 11:10
A fesztiválon 15 nagyjátékfilmet mutatnak be, délutánonként pedig kisjáték- és rövidfilmeket vetítenek – mondta el Juhász Katalin, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet sajtótitkára. Magyarországot Janisch Attila Hosszú alkony és Tarr Béla Werckmeister harmóniák című alkotása képviseli. Janisch személyesen is részt vesz filmje pénteki bemutatóján. Ugyancsak pénteken a selmecbányai Art Caféban szlovák és magyar egyperceseket vetítenek, öszszesen harmincat. Ennyi alkotás jutott ugyanis a döntőbe a pozsonyi Azyl és a budapesti BUSHO közös pályázatán. A filmek a szlovák–magyar viszonyhoz kapcsolódnak, sok közöttük a humoros alkotás. A selmecbányai mustrán látható lesz az éjszaka atmoszférateremtő erejét felhasználó számos, már klasszikussá vált film, köztük Jim Jarmusch Éjszaka a Földön, Charles Laughton A vadász éjszakája és Mike Leigh Mezítelenül című mozija is. Sejtelmes környezetben, a selmecbányai botanikus kertben fogják vetíteni Hirajama Hidejuki japán rendező Szellemek iskolája 4 című filmjét csütörtökön éjjel.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.