Lezárult a Nagybánya Tájképfestő Telep 20. Alkotótábora Felsőbányán a hét végén. Az augusztus 31-én kezdődött táborban 19 képzőművész vett részt a Nagybánya melletti kisvárosban Erdélyből, Magyarországról, Németországból és Angliából.
2015. szeptember 13., 18:352015. szeptember 13., 18:35
A Nagybányai Művésztelep 100. és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) megalakításának 75. évfordulóján, 1996 júliusában Tőkés László püspök kezdeményezésére Magyarláposon nyári alkotótelepet szervezett Véső Ágoston festőművész és néhai Lugosi Mihály helybéli lelkipásztor. Olyan kulturális missziót vállaltak ezzel, amely biztosította a magyar képzőművészet egyik legnagyobb teljesítményének, a világhírű nagybányai festészet hagyományainak ápolását és továbbéltetését, valamint a Kárpát-medence magyar és más nemzetiségű művészeivel való kapcsolattartást.
Szombaton az idei tábor zárásaként táborzárást megelőző napon az impozáns felsőbányai római katolikus templomban ökumenikus hálaadó istentiszteletet tartottak. Tőkés László, a KREK előző püspöke többek között az egyház és a művészet szoros kapcsolatáról szólt. Egyfelől
az alkotóművészetet mint szakrális szolgálatot hangsúlyozta ki, másfelől az egyház és a hitélet művészeteket megtermékenyítő, jótékony hatását húzta alá.
Az ökumenikus istentisztelet után a felsőbányai RMDSZ székházában nyitották meg az alkotótáborban készült munkákból rendezett tárlatot. Az anyagot válogató és méltató művészettörténész, Vécsi Nagy Zoltán el is mondta: e szerény hajléknál méltóbb környezetet érdemelnének a színvonalas alkotások. Ennek mentén Véső Ágoston – miközben röviden visszatekintett az alkotótábor két évtizedére – a szervezési nehézségekről is szólt, valamint azokról a körülményekről és viszonyulásokról, amelyek miatt ez a rangos partiumi művészeti intézmény, a Nagybánya Festőtelep még mindig nem nyerte el az őt megillető figyelmet.
Takács Péter kolozsvári konzul a magyar kultúra fontos helyszínének nevezte Felsőbányát, egyetértve Vécsi Nagy Zoltánnal, aki a Nagybánya-jelenséget az erdélyi művészet alfájának nevezte, amely mindmáig nem nyerte el méltó helyét az egyetemes és a magyar művészettörténetben. Véső Ágoston megköszönte minden eddigi és mai munka- és alkotótársának – külön is a román partnereknek – az elmúlt húsz esztendőt, elmondva: 13 országból 140 művész vett részt az általa vezetett táborokban az évek során, legtöbbjük vissza-visszatérő, néhányan sajnos már csak alkotásaik révén lehetnek velünk, dicsérte a kitartókat és üdvözölte a fiatalabbakat.
A táborvezetőt Szakács Imre festőművész, a Szentendrei Régi Művésztelep vezetője, az Európai Művésztelepek Szövetségének alelnöke köszöntötte és méltatta baráti meghatódással.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!