Nyári Musical- és Operettgála címmel a legnépszerűbb musical- és operettslágerekből kaphatnak ízelítőt az említett műfajok kedvelői augusztus 28-án, szerdán 20 órától a nagyváradi Szigligeti Színházban.
2013. július 31., 17:002013. július 31., 17:00
A Szigligeti Nyári Esték keretében sorra kerülő gálaesten elhangzanak dalok többek között Az Operaház Fantomja, az Evita, a Grease, a Jézus Krisztus szupersztár, a Nyomorultak, a My Fair Lady, A szépség és a szörnyeteg, a Miss Saigon, a Romeó és Júlia, a Mozart, az Elisabeth, a Made in Hungária című musicalekből, illetve a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, A cirkuszhercegnő, a Mária főhadnagy és a Lili bárónő című operettekből.
A gálaesten népszerű magyarországi előadók, többek között a Madách Színház, a Győri Nemzeti Színház, a Budapesti Operettszínház művészei, lépnek fel: Miller Zoltán (fotó), Mahó Andrea, Baranyai Annamária, Egyházi Géza, Szendy Szilvi és Peller Károly. Az előadásra jegyeket augusztus 1-13. között a színház titkárságán lehet váltani, augusztus 14-étől pedig a jegypénztárban keddtől péntekig 10-15 óra között, illetve egy órával az előadások előtt. Belépőt 40 (központi páholyok), 30 (zsöllye, oldalpáholyok), illetve 20 lejért (erkély) válthatnak az érdeklődők.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
szóljon hozzá!