Fotó: Facebook/szepmuveszeti
A Szépművészeti Múzeum ebben az évben - többek között – az Amerikában híressé vált magyar származású fotóművészeket bemutató kiállítással, az ókori Mezopotámia örökségét bemutató nagyszabású tárlattal, valamint egy átfogó, Munkácsy Mihály születésének 180. évfordulója előtt tisztelgő emlékkiállítással várja látogatóit, míg a Magyar Nemzeti Galériában Anna Margit, Galimberti Sándor és felesége, Dénes Valéria életművéből nyílik majd tárlat.
2024. február 29., 18:042024. február 29., 18:04
2024. február 29., 18:052024. február 29., 18:05
Az elmúlt esztendőt történetének legsikeresebb éveként zárta a Szépművészeti Múzeum: az intézmény kiállításaira és programjaira több mint nyolcszázezren voltak kíváncsiak, amivel
– erről Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója beszélt a csütörtöki programismertető sajtóbeszélgetésen.
– tette hozzá.
A Szépművészeti Múzeum 2024-es programjairól szólva elmondta: április elején az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt magyar származású fotográfusok munkáiból nyílik átfogó kiállítás. A Virginia Museum of Fine Arts művészeti múzeummal együttműködésben megvalósuló,
A kiállításon a világhírű alkotók mellett itthon kevésbé ismert fotóművészek munkáit is láthatja a közönség.
A főigazgató beszámolt arról is, hogy a múzeumban már az idén megkezdődnek a Városliget tőszomszédságában, az egykori Klösz-villában végleges otthont kapó Nemzeti Fotóművészeti Múzeum kialakításának előkészületei, amely a Szépművészeti Múzeum tagintézményeként a tervek szerint 2025 végétől fogadja majd a látogatókat.
A kiállítások közül felhívta a figyelmet még a civilizáció bölcsőjét, az ókori Mezopotámia örökségét bemutató, október 3-án nyíló tárlatra, amit közösen szerveznek az MTA-ELTE Lendület Asszír és Babilóni Istenvilág Kutatócsoporttal. A kiállítás hét európai gyűjteményből (többek között a berlini Vorderasiatisches Museumból, a párizsi Musée du Louvre-ból és a bécsi Kunsthistorisches Museumból) több mint 150 kölcsönzött tárgyon keresztül nyújt betekintést egy letűnt kultúra világába.
A november 16-án nyíló tárlaton több mint félszáz műalkotás, archív fotók, dokumentumok és kultusztárgyak segítenek feltárni Munkácsy életét, sikereit és páratlanul gazdag életművét.
Baán László a Magyar Nemzeti Galéria programjairól szólva elmondta, hogy áprilistól Anna Margit életművét bemutató kiállítás látható a múzeumban. A nagyszabású, csaknem kétszáz műalkotást – festményeket és grafikákat – felvonultató tárlat minden korábbinál teljesebb képet ad a 20. század legnehezebb periódusait megélt alkotóról.
Ősszel pedig Galimberti Sándor és felesége, Dénes Valéria műveiből mutat be kiállítást a Magyar Nemzeti Galéria. A Galimberti házaspár a 20. századi modern magyar képzőművészet meghatározó művészei, a nagyszabású kiállítás nemcsak Galimberti Sándor és felesége alkotásait mutatja be, hanem a festőművész további kapcsolódási pontjaira is kitér.
Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.
Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.
A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.
A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.
szóljon hozzá!