2010. április 26., 10:012010. április 26., 10:01
A 63. cannes-i filmfesztivált május 12. és 23. között rendezik meg. A nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját 2008-ban elnyert Delta című mozi cannes-i sikerét követően az új Mundruczó-film világpremierje a filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában lesz, ahová eddig 18 alkotást hívtak meg. A film különlegessége, hogy az egyik főszerepet maga a rendező alakítja Monori Lili, Frecska Rudolf és Csíkos Kitty oldalán.
A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) támogatásával készült Szelíd teremtést magyar–német–osztrák koprodukcióban a budapesti Proton Cinema gyártotta; a filmet a Nemzeti Kulturális Alap is támogatta. Nemzetközi forgalmazója ezúttal is a párizsi székhelyű Coproduction Office, amely a korábbi Mundruczó-filmek nemzetközi forgalmazását végezte; Magyarországon az alkotást a Szuez Film mutatja be ősszel. Az MMKA tájékoztatása szerint a mozi hivatalos angol címe Tender Son – The Frankenstein Project; az eredeti címet csak az alcímben őrizték meg.
Az alkotók ugyanis el akartak szakadni a 2008-as Pécsi Országos Színházi Találkozón a fődíjat és a közönségdíjat, valamint Monori Lili játékának köszönhetően a legjobb női alakítás díját is elnyert, nemzetközileg nagy sikerrel játszott színházi előadástól, a Frankenstein-tervtől. A film hangvétele és stílusa jelentősen eltér a színpadi változattól, de gondolatiságában ugyanúgy visszanyúlik Mary Shelley regényéhez.
A május 12-én kezdődő 63. cannes-i nemzetközi filmfesztivál egyik szekciójának versenyprogramjába Prikler Mátyás szlovákiai magyar rendező Köszönöm, jól (Dakujem, dobre/Thanks, Fine) című filmjét is besorolták. Az alkotás a Cinéfondation elnevezésű hivatalos kategóriában kapott helyet, amelyben a legfiatalabb tehetséges rendezők mérik össze tudásukat. A kategória Sélection elnevezésű versenyszekciójában 13 rövid-, illetőleg kisjátékfilmet vetítenek, amelyek a világ különböző pontjairól érkező rendezők alkotásai. Győztest a fesztivált záró ünnepélyes gálán hirdetnek, írja az Új Szó Online. A Cinéfondation szekció zsűrijének idei elnöke a kanadai Atom Egoyan rendező lesz, további tagjai pedig Emanuelle Devos és Dinara Doukarova színésznők, valamint Carlos Diegues brazil és Marc Recha spanyol rendező. A Köszönöm, jól című 40 perces kisjátékfilmet emellett bemutatják a hetedik alkalommal megrendezésre kerülő, Short Film Corner 2010 nevű filmes piacon is. Prikler Mátyás alkotása intim betekintést enged egy család életébe, amelyről visszatükröződik az emberi viszonyok leépülése a gazdasági válság hátterében. A film forgatókönyvét szintén Prikler Mátyás, valamint társa, Marek Lescák írta, operatőre Milan Balog, vágói Maros Slapeta és Cséplő Zsuzsanna, hangmérnöke Dusan Kozák, a kosztümökért pedig Gadus Erika felelt. A film főbb szereplői között több neves szlovákiai magyar színészt is találunk: Várady Béla, Mokos Attila, Molnár Xénia, Ferenczy Anna, Zuzana Mauréry, Milan Vojtela, Csekes Ábel, Barborka Illithová, Juraj Johanides, Eva Pavlíková. |
A Mary Shelley Frankenstein vagy a modern Prométheusz című világhírű klasszikus gótikus regénye nyomán készült film a teremtő ember és teremtménye története. A szeretet után sóvárgó, mégis kitaszított ember mítosza éled újra apa és fiú találkozásában. „Nagyon nagy öröm visszakerülni a versenyprogramba. Számomra ennek azért volt nagy tétje, mert egy nagyon személyes filmről van szó” – nyilatkozta az MTI-nek Mundruczó Kornél.
A rendező úgy érezte, hogy alkotótársaival nagy kockázatot vállalt, amikor a Delta nemzetközi sikerét követően – kivárás helyett – nagyon hamar ennek a filmnek az elkészítése mellett döntöttek. „Nagyon sokat jelent nekünk, hogy bejött ez a kockázatvállalás és ekkora sikerrel zárul. Ez azt jelenti, hogy igenis szabad kockáztatni” – szögezte le. A rendező az ismételt meghívást a versenyprogramba a második film elkészítésének terhéhez hasonlította.
„Azt szokták mondani, hogy első filmet könnyű csinálni, a másodikat viszont már nehezebb” – fogalmazott Mundruczó, aki „óriási elismerésként” értékelte, hogy a cannes-i válogatók úgy ítélték meg, a Delta után a következő filmje is megütötte a versenyprogramba való bejutás szintjét. „Nagyon örülök annak, hogy ez nekem megadatott” – hangsúlyozta.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.