Mozaikcsaládról szóló darabbal, és három másik produkció premierjével készül a 40. évadát kezdő gyergyói társulat

Rosanna Clarteda szövegéből készül a  Mozaik című tantermi előadás, amelynek bemutatóját szeptember 9-én délután tartják •  Fotó: Figura Stúdió Színház

Rosanna Clarteda szövegéből készül a Mozaik című tantermi előadás, amelynek bemutatóját szeptember 9-én délután tartják

Fotó: Figura Stúdió Színház

Négy premiert tervez új, immár 40. évadára a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház – jelentette be Albu István igazgató.

Krónika

2023. szeptember 08., 15:162023. szeptember 08., 15:16

Elsőként a Rosanna Clarteda szövegéből készülő Mozaik című tantermi előadást láthatja a nagyérdemű szeptember 9-én délután 5 órai kezdettel az Öntödében Szabó Máté rendezésében – olvasható a társulat közleményében.

A két közegre - tanteremben és színpadra – tervezett előadás egy mozaikcsalád élethelyzeteiről, nehézségeiről vet fel kérdéseket; valamint az új rendszer, az új család kialakulásának konfliktushelyzeteit és megoldásait boncolgatja.

A téma egyfajta generációs probléma, ezért is tartották fontosnak, hogy felvessék, kivesézzék azt a diákokkal, ugyanis az egyórás előadást közös beszélgetés követi. A tanteremben játszott előadások biztonságos közeget nyújtanak az amúgy is érzékeny időszakban lévő kamaszoknak, így nyitottabbá válnak az osztályterem falai között.

Az előadást Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház rendezője, művészeti vezetője állítja színpadra. Az előadás dramaturgjaként, Gyulay Eszter, a budapesti Nézőművészeti Kft. művészeti vezetője dolgozik, az ő munkáját segíti Keresztes Franciska asszisztensként. A mozaikcsalád tagjai: Bartha Boróka, Barti Lehel-András, Faragó Zénó és Pascu Tamara. A tantermi előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap és a Communitas Alapítvány támogatta.

Az évad folyamán még három bemutatót tűztek ki. A közönség számára már ismerős Visky Andrej dolgozik a társulattal és Molière A mizantróp című drámáját viszi színpadra december második felében.

Március elején Botos Bálint Heinrich von Kleist művét, Az eltört korsót. Májusban Molnár Ferenc egyik leghíresebb drámáját, a Liliomot állítja színpadra Albu István. Négy év után újra megszervezésre kerül a Nemzetiségi Színházi Kollokvium XIV. kiadása, ezúttal három városban, Gyergyószentmiklós mellett Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában.

korábban írtuk

Színházi olimpia után Gyulára és az Egyfesztre készül a Figura
Színházi olimpia után Gyulára és az Egyfesztre készül a Figura

Változatos programmal várja idén is az Egyfeszt fesztivál színház- és könyvudvara a közönséget, de még az egy hét múlva kezdődő fesztivál előtt Gyulán is fellép a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.

korábban írtuk

Költözés, átalakítások miatt egyik legnehezebb évadát zárja a gyergyói Figura Stúdió Színház
Költözés, átalakítások miatt egyik legnehezebb évadát zárja a gyergyói Figura Stúdió Színház

Költözés, átalakítások miatt egyik legnehezebb évadát zárja június 30-án a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház munkaközössége, ennek ellenére sikeres színházi idényt tudhatnak maguk mögött – közölte a társulat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film
2025. augusztus 08., péntek

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek

Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek
2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket