2007. október 23., 00:002007. október 23., 00:00
Ifj. Molnár Dénes grafikus harmadik alkalommal szervezte meg a kiállítást, amelynek látogatói szerdán, csütörtökön és pénteken a levonatkészítés és a számítógépes grafika műhelytitkaiba pillanthatnak bele, sőt ki is próbálhatják ezeket a technikákat. A tárlat szervezője lapunknak elmondta, a kiállítássorozatot évekkel ezelőtt édesapja, a 2000-ben elhunyt Molnár Dénes grafikusművész kezdeményezte.
A tárlaton dúccal (a fametszetkészítésben használatos, a kép negatívját hordozó lap) együtt fametszetek, linómetszetek, hidegtűvel és vegyes technikával készült alkotások tekinthetők meg. Ifj. Molnár Dénes, Osváth Zsolt, Mariana Şerban, Haller József, Fekete Zsolt, Nagy Dalma, Major Gizella, Puskay Sarolta és Siklódi Zsolt alkotásain kívül a kiállításon kolozsvári egyetemi hallgatók munkái is szerepelnek.
Gheorghe Mureşan, a Képzőművészek Maros Megyei Szövetségének elnöke szerint a tárlat a művészet és az alkalmazott grafika találkozásából jött létre, hiszen a műalkotások mellett csomagolóanyagok, plakátok, reklámfüzetek és névjegykártyák is szerepelnek. „Szeretnénk azt is bemutatni, hogy a grafika mennyire képes alkalmazkodni a kor elvárásaihoz, és hogy a művészet a mindennapi életben is jelen van” – fejtette ki az elnök. Az interaktív foglalkozásokra elsősorban iskolásokat várnak a szervezők.
Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.
A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.
Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.
Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.
Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.
Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.
A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.
Csütörtökön debütál a Hunyadi-sorozat a Filmión. A magyar filmek és sorozatok streamingplatformján a tízrészes széria magyar szinkronos változata mellett a rendezői (eredeti) változat is elérhető.