Elsősorban az iskolás gyerekeknek szól az Árgyélus királyfi című meseopera, amelyet szombaton 17 órától mutat be a Kolozsvári Magyar Opera. Szép Gyula, az intézmény igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: hiánypótló előadásról van szó, amely jól illeszkedik az opera repertoárjába.
2015. december 03., 14:232015. december 03., 14:23
Tóth Péter meseoperáját egy évvel ezelőtt a kolozsvári Viva Vox fesztiválon látták szegedi diákok előadásában, ennek hatására javasolta Jankó Zsolt karmester, hogy az opera társulata is mutassa be azt Kolozsváron.
Jankó Zsolt kifejtette: fontosnak tartja a közönségépítést, -nevelést, ezért is lényeges, hogy a gyerekek már zsenge ifjú korukban megismerkedjenek az operával. „Emészthető, könnyű zene jellemzi a darabot változatos hangszereléssel, rengeteg a pörgős, gyors dal\" – magyarázta a karmester. Hozzáfűzte: sajnos a világirodalomban is meglehetősen kevés a gyerekopera, nagyon nehéz minőségi alkotást találni ebben a műfajban. Elmesélte: mivel nagy hiány van gyerekoperákból ezért Orbán Györgyöt – Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző – is igyekszik meggyőzni arról, hogy írjon egyet.
Albu István, a darab rendezője ugyanakkor őszintén bevallotta, hogy mielőtt felkérték volna a meseopera megrendezésére nem is tudott a műfaj létezéséről, de szerinte sokkal nagyobb felelősség egy gyerekeknek szóló előadást bemutatni. Újságírói kérdésre ugyanakkor elmondta: nincs különösebb rendezői koncepció az előadásban, arra törekedett, hogy bemutassák magát a mesét. „Ez egyszerűen egy mese, amelynek önmagában is ereje van, nem állt szándékunkban értelmezni. A főszereplők a nézőtéren ülő gyerekek lesznek\" – magyarázta.
A Tündérszép Ilona szerepét játszó Fülöp Tímea ugyanakkor arról beszélt, hogy ez már a második gyerekoperája, hiszen még gyerekként szerepelt a Csipike lakodalmában, ő alakította Tipetupát.
Szép Gyula zárásként elmondta: a szombati előadás a Mikulás jegyében telik, apró meglepetésekkel is kedveskednek majd a gyerekeknek. Ezenkívül rajzversenyt is hirdetnek az előadást megtekintő iskolásoknak: a rajzokat december 18-áig kell beküldeni, a legjobbnak ítélt rajzokat 24-én díjakkal jutalmazzák.
A Kolozsvári Magyar Opera egyébként a november végén 3. alkalommal megszervezett Jászvásári Nemzeti Operagálán valósággal tarolt: hét díjat hoztak el az ország dalszínházainak seregszemléjéről.
A legjobb opera-előadás díját a Figaro házassága, a legjobb kortárs táncelőadás díját a Szentivánéji álom, a legjobb musical-előadás díját pedig a Letshow! című produkciójuk érdemelte ki, emellett a legjobb női és férfi kortárs táncosnak járó elismerést is a sétatéri intézmény tánckarának két tagja, Viorica Bogoi és Florin Ioan Ianc kapta. Ezenkívül kiválósági díjban részesült Pataki Adorján, Szeibert István pedig Életműdíjat kapott. Az opera több más művészét is díjra jelölték a jászvásári fesztiválon.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!