2010. szeptember 07., 10:032010. szeptember 07., 10:03
A dokumentarista rajzfilmben a falusi szobák falain gyakran látható falvédők szereplői szólalnak meg. Németh László, a rövidfilmfesztivál nagyváradi vetítéseinek főszervezője eredeti tervének megfelelően a vetítések után a nézőkkel folytatott beszélgetés alapján mérte fel, melyik alkotás tetszett a legjobban a váradiaknak – ez az elismerés ugyanis egyfajta közönségdíj.
Németh László a Krónika megkeresésére azt nyilatkozta, nagyon sikeresnek értékeli a Váradon először megszervezett vetítéssorozatot, amelynek során a magyar fővárosban zajló Budapest Short Rövidfilmfesztivál mezőnyét hozták át a partiumi városba, és a pesti vetítésekkel párhuzamosan az itteniek is megtekinthették őket. Németh azt mondja, minden valószínűség szerint jövőre is lesz BuSho Váradon, de nagyon fontos volna szponzort vagy szponzorokat szerezni hozzá, hiszen idén ingyenes volt a belépés, de félő, hogy ha senki nem támogatja a rendezvényt anyagilag, 2011-ben ez már nem lesz lehetséges.
A budapesti díjkiosztón egyébként a nemzetközi és a diákzsűri fődíját is ugyanaz a film kapta, a több mint 80 film közül a Bulkin utolsó napja című orosz alkotás bizonyult a legjobbnak. Alekszej Andrianov filmjében egy köztisztviselő házról házra jár olyan emberekhez, akiknek aznap meg kell halniuk, és egy kérdőíven ki kell pipálniuk azt a részt, hogy „tökéletesen elégedett voltam az életemmel” – Ivan Szergejevics Bulkin azonban ezt viszszautasítja.
Az ezüst-BuSho-díjat egy tízperces indiai szatíra nyerte: Shumona Banerjee Kusum/Virágbimbó című filmje egy fiatal transzvesztita prostituált és egy erősen depressziós angoltanár fura viszonyába enged betekintést. Eduardo Chapeto-Jackson A vég című 29 perces spanyol filmje – egy reális veszélyen alapuló negatív utópia – nyerte a fesztivál bronz-BuSho-díját.
A fesztivál budapesti szervezői szerint a legnagyobb érdeklődést a versenyprogram váltotta ki, de sok Magyarországon élő külföldi néző érdeklődött az angol feliratos Bacsó Péter–Kállai Ferenc-retrospektív iránt is. A délutáni és az esti versenyfilmvetítések mind telt házasak voltak. Huszonöt külföldi alkotó vendégeskedett a fesztiválon, akik közül sokan a fesztivált követően is Budapesten maradtak néhány napot.
Három magyar film is kapott díjat: a legjobb operatőr Maly Róbert lett Az ulmi szabó című film képeiért. Ágói Krisztina Ez titok az ilyesmi… című animációja a váradival együtt két díjat is nyert, továbbá a diákzsűri különdíjjal értékelte Alexei Alexeev Log Jam című filmjét is. A Vörösmarty moziban megrendezett 6. Budapest Short-fesztiválon a világ legkülönbözőbb pontjairól származó alkotók összesen 85 alkotása versenyzett egymással.
Az egyhetes fesztiválra három – fikciós, animációs és kísérleti – kategóriában idén is csaknem félezer nevezés érkezett mintegy 53 országból. A versenyprogramba beválogatott filmek között volt portugál, spanyol, német, amerikai, brit, lengyel, norvég, olasz, román, kanadai, indiai, orosz, finn, francia, kínai, holland, svéd, mexikói, ukrán, ciprusi, horvát, belga, görög és észt is. A magyar rövidfilmeket 15 alkotás képviselte.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.