A Transylvanian Art Group (TAG) képzőművészeti csoport kiállítását nyitották meg szombaton a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában.
2015. december 28., 14:002015. december 28., 14:00
A nyolc kiállító művész három-három, 80x80 centiméteres alkotását láthatja a tárlaton a nagyközönség. „Négy évvel ezelőtt alakult csapatról van szó, akiket nem feltétlenül a közös művészi koncepció, a közös küldetés tart össze. Az alkotók közül majdnem mindenki az 1990-ben újraindult csíkszeredai művészeti oktatás első végzős generációjához tartozik, Márton Árpád tanár úr tanította őket” – mutatott rá a megnyitón Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója.
A kiállítást Márton Árpád festőművész nyitotta meg, ugyanakkor egy 1994-ben létrejött tárlatról szóló kisfilmet is levetítettek. Márton Árpád, a csoport tagjainak tanára alkotótestvéreknek nevezte egykori diákjait. „Ez a huszonvalahány év elrohant fölöttetek is és fölöttünk is, és hogy mivé lett az akkori kiállítók együttese, azt itt láthatjuk. Valamennyi mű értékeli önmagát: huszonegyedik századi eszköztárral készült, nagyon változatos alkotásokról van szó” – mondta Márton Árpád. Rámutatott, mindegyik műnél érdemes elidőzni, megkeresni az üzenetet, ugyanakkor az alkotó ars poétikáját is, azt, hogy hogyan látja a világot.
A képzőművész elmondta, valamikor csak álom volt, hogy Csíkszeredában intézményesen indítsák el a középfokú művészeti oktatást. „Ti voltatok az elsők, akikkel ezt elkezdtük. Csodálatos volt a lelkesedésetek, hozzáállásotok, az a szeretet és céltudatosság, amivel akkor indultatok és egyáltalán, amit teremtettetek. És örömteli, ahogyan ez annyi év után visszaköszön: a mostani kiállításon is azt érzem, hogy az egymáshoz tartozáson, a kohézión túl a munkák változatossága jelzi, hogy mindenkinek van elképzelése, sajátos útja” – fogalmazott Márton Árpád.
Arra kérte a közönséget, hogy kísérje figyelemmel az ifjú nemzedék pályafutását is, hiszen támponttá kell tenni azt, hogy a közönség szereti a munkájukat. „Hitet kell biztosítani az alkotók számára, mert ez hihetetlen erőt ad” – mondta Márton Árpád. A csíkszeredai tárlaton Bartis Elemér, Csillag Imola, Csillag István, Fazakas János László, Fazakas Barna, Sólyom Zsuzsanna, Szentes Zágon, Vorzsák Gyula alkotásai tekinthetők meg.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
szóljon hozzá!