Az előzetes várakozásokat felülmúló érdeklődés mellett nyílt meg szerda este a kizárólag erdélyi könyveket forgalmazó IDEA Könyvtér Kolozsváron, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületében.
2014. február 20., 16:172014. február 20., 16:17
A könyvesbolt megnyitóját emiatt nem az egyetem előcsarnokában, hanem előadótermében, az Aulában tartották meg. Az érdeklődőket Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja köszöntötte. Elmondta: a könyvesbolt ötlete Nagy Pétertől, az IDEA és a Gloria nyomda igazgatójától származik.
Mint ismeretes, a legutóbbi Kolozsvári Ünnepi Könyvhét alkalmával a Sapientia főépülete, a Bocskai-ház előtt egy állandó könyvesstandot nyitottak meg, ahol az erdélyi magyar kiadók könyveit lehetett megtalálni – Nagy Péter már akkor elmondta lapunknak, hogy a tél beálltával várhatóan a Sapientia biztosít majd állandó helyet a vállalkozásnak.
A dékán örömét fejezte ki a nagy érdeklődés miatt, és hangsúlyozta: Nagy Péter érdeme, hogy megnyílt a könyvesbolt. Hozzáfűzte, a Sapientia ezzel a lépéssel is azt kívánja elérni, hogy az egyetem ne csak egy oktatási intézmény, hanem a társadalmi, tudományos, közéleti események élettere legyen.
Dávid Gyula irodalomtörténész arról beszélt a megnyitón, hogy a könyvesbolt célközönsége elsősorban a fiatalság – tőlük függ, hogy 10-20 év múlva milyen lesz az erdélyi magyar közélet. Kifejtette: abban is újdonságot jelent a könyvesbolt, hogy a belvároson kívülre bővíti a „kultúra körét”.
Nagy Péter, a könyvesbolt ötletgazdája ugyanakkor elmondta: nem gondolták volna, hogy a Sapientia EMTE előcsarnoka szűkösnek bizonyul a megnyitóra. Kifejtette: a könyvesbolt kizárólag erdélyi könyveket fog árulni, így nem a már meglévő könyvesboltok konkurenciája, hanem azok kiegészítője kíván lenni.
Mint részletezte: elsősorban hiánypótló céllal jött létre az új könyvesbolt: olyan könyveket forgalmaznak majd, amelyeket máshol nem lehet megtalálni. Nem csak a nagy kiadók, hanem a kisebb kiadók könyveit is árulják majd. Lapunk kérdésére elmondta: ezeknek a kiadóknak a könyveit csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem lehet megtalálni Kolozsváron.
Hozzáfűzte: megtalálhatók lesznek a boltban az alapítványok, így a Kallós Alapítvány, az Amaryllis Társaság, a Donát Alapítvány, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, valamint az egyházak kiadványai is. Elmondta: az IDEA cégcsoport megkoronázása a könyvesbolt, ezzel teljesedett ki a cég kínálata. Nagy Péter ugyanakkor bejelentette: új internetes könyvesboltot is elindítottak, amely a http://ideakonyvter.ro/ oldalon érhető el.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
szóljon hozzá!