Megkezdődtek a Marosvásárhelyi Zenei Napok

Idén is rangos bel- és külföldi résztvevők teszik színvonalassá az 1971 óta évente megrendezett Marosvásárhelyi Zenei Napokat. Az eseménysor nyitóhangversenyén csütörtökön este a Kultúrpalota nagytermében Simina Croitoru hegedült, a helyi filharmónia zenekarát Emil Simon vezényelte.

Máthé Éva

2009. május 15., 10:132009. május 15., 10:13

Vasárnap, május 17-én este Szőnyi Zoltán irányításával a Marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium legtehetségesebb tanulói mutatkoznak be a közönségnek. Kedden este kamarazene-koncert lesz. „Ezt az idei, olaszországi földrengés áldozatai emlékének szenteljük”– mondta lapunknak a filharmónia igazgatója, Vasile Cazan. Ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész mellett az olaszországi Gli Archi del Cherubino kamarazenekar játszik.

Csütörtökön, május 21-én este a Finnországból érkező Bogányi Tibor vezényel, zongorán Bogányi Gergely játszik, aki visszatérő szereplője a Marosvásárhelyi Zenei Napoknak. Ekkor immár Marosvásárhelyen is bemutatják Csíky Boldizsár Gulag című alkotását, amelyet első ízben Kolozsváron hallhatott a közönség. Bogányi Gergely Chopin-művet ad elő, majd Brahms c-moll szimfóniája zárja az estet.

Május 24-én, vasárnap az opera és operett lesz a főszereplő, az esten Szabó Bencző Kincső, Molnár Mária, Boros Emese, Marian Somesan és Buta Árpád énekel. Kedden, május 26-án Erich Bergel-emlékestet tartanak a Vártemplomban. Előtte a templom gótikus termében bemutatják Gheorghe Musatnak a néhai karmesterről írt  könyvét, majd Csíky Boldizsár zeneszerző idézi Erich Bergel emlékét. A koncerten a Consort Együttes játszik.

A kéthetes program május 28-án rendkívüli vokálszimfonikus koncerttel zárul majd, amely két évfordulóhoz kapcsolódik:  Händel halálának a 250. évfordulója alkalmából Molnár Tünde orgonaművész, valamint négy kiváló énekes: Borsos Edit, Ana Rusu, Szilágyi Zsolt és Gheorghe Rusu adják elő a szerző g-moll orgonaversenyét, francia karmester, Alexendros Myrat vezényletével. Utána Haydn halálának a 200. évfordulójára emlékeztet a másik mű: a Nelson mise.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken