Megkapják a pénzt a művészeti szervezetek

Több mint 1,346 milliárd forintot kap a Nemzeti Kulturális Alap, hogy a művészeti szervezetek támaogatásait kifizethessék, miután újabb 15 szervezet fordult nyílt levélben az illetékesekhez.

Hírösszefoglaló

2011. szeptember 30., 09:512011. szeptember 30., 09:51

Az árkosi írótáborban négy írószervezet által megfogalmazott nyílt levél után ezúttal tizenöt magyarországi művészeti szervezet intézett nyílt levelet Orbán Viktor miniszterelnökhöz, Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszterhez, valamint Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárhoz. Az irodalmi, képzőművészeti, fotóművészeti és színházművészeti egyesületek párbeszédet kezdeményeznek a kormánnyal kiszámítható működésük érdekében.

„A kultúrához való hozzáférés alkotmányos alapjog. A művészeti szervezetek működése, illetve működésképtelensége nem szűk szakmai belügy. Ezek a műhelyek a kulturális élet és a kortárs művészet számára a létfontosságú infrastrukturális alapot jelentik” – szerepel a nyílt levélben, amelyet a Magyar Írószövetség szerdán juttatott el az MTI-nek.

A dokumentumot aláíró tizenöt művészeti szervezet képviselői emlékeztetnek arra, hogy az illetékes minisztérium nem juttatta el a művészeti terület társadalmi szervezeteinek idei működésére hivatalosan megítélt összeget. Kiemelték, hogy a szervezetek közül többen hitelből élnek, a megszűnés határán állnak. Mint felidézték, szeptember 26-án a parlamentben L. Simon László, a kulturális bizottság elnöke azonnali kérdésére Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár azt válaszolta, hogy egy hónapon belül megkötik a szerződéseket.

„A kialakult kritikus helyzetre való tekintettel számítunk a kötelezettségvállalás teljesítésére, és várjuk a korábban megítélt összegek ez évi maradéktalan kifizetését” – szerepel a nyílt levélben. A szervezetek felhívták a figyelmet arra, hogy a pályázati alapon támogatott művészeti szféra támogatási rendje és annak jogi környezete a rendszerváltoztatás óta kidolgozatlan, átláthatatlan, kaotikus, ami miatt lehetetlen az érintett szervezetek kiszámítható működtetése. „Éppen ezért arra kérjük a kormányt, indítson párbeszédet a probléma megoldása érdekében, aminek megvalósításához alulírott szervezetek szakmai segítségünket felajánljuk, valamint további érintett művészeti szervezetek bevonását javasoljuk” – szerepel végül a nyílt levélben.

A kultúráért felelős tárca szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) költségvetéséből 1,346 milliárd forintot csoportosítanak át a Nemzeti Kulturális Alaphoz. Az öszszeg több kulturális program, illetve tematikus pályázat pénzügyi fedezetét biztosítja. Közleményük szerint Réthelyi Miklós miniszter hétfőn intézkedett az 1 milliárd 346 millió 200 ezer forint átcsoportosításáról. „A Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságától Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár azt kérte, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy minden nyertes pályázóval, illetve kedvezményezettel az elnyert támogatás folyósításához szükséges támogatási szerződések a lehető legrövidebb időn belül készüljenek el” – olvasható a közleményben. Mint azt az MTI érdeklődésére a NEFMI sajtóosztályán elmondták, az összeg folyósításával azok a művészeti szervezetek és független színházak is hozzájuthatnak a támogatásokhoz, amelyek az elmúlt hetekben a nyilvánosság előtt kifogásolták, hogy még nem kapták meg a nekik megítélt összegeket.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten