Fotó: Wikipédia
Meghalt Nicu Covaci zenész, zeneszerző, festő és grafikus, Románia legrégebbi és egyben legismertebb rockegyüttese, a Phoenix alapítója – közölték péntek este a zenekar tagjai.
2024. augusztus 03., 11:312024. augusztus 03., 11:31
2024. augusztus 03., 12:592024. augusztus 03., 12:59
A temesvári születésű Nicu Covaci 1962-ben létrehozott – kezdetben beatzenét játszó, majd a pszichedelikus, a hard, majd progresszív rock irányzatait is kipróbáló –, folyamatosan változó összetételű zenekara a 70-es évek elején találta meg egyedi hangját, a román népzenéből merítő etnorockot, és olyan szerzeményeket komponált, amelyek fél évszázad múltán is rendszeresen felcsendülnek a rádióban, és a későbbi generációk is a magukénak érezték.
Az országos népszerűségnek örvendő, többnemzetiségű temesvári rockegyüttes működését (amelyben többek között Florin Bordeianu, Kamocsa Béla, Josef Kappl, Mircea Baniciu, Günther Reininger, Ovidiu Lipan játszottak) a kommunista hatalom a hetvenes években ellehetetlenítette, ezért a zenekar tagjai az emigráció mellett döntöttek. Közülük egyedül Nicu Covaci távozhatott legálisan Hollandiába, de 1977-ben kalandos körülmények között – zenei felszerelésének hangfalaiba bújtatva – zenésztársait is Németországba szöktette, ahol Transsylvania Phoenix néven koncerteztek tovább.
A Phoenix több 60 éves fennállása során több mint 60 zenész fordult meg a zenekarban, az egyedüli állandó tagja Nicu Covaci volt.
Az együttes alapítója egy aradi koncert előtt került kórházba, és bár hosszú ideje Spanyolországban élt, gyógykezelését szülővárosa orvosaira bízta. Nicu Covaci 77 éves korában Temesváron, a megyei kórházban hunyt el.
A vidéki közgyűjtemények népszerűsítésének céljával virtuálisan is bejárható tíz Szatmár megyei falumúzeum és tájház. Kovács Zsolt, a projektben résztvevő Szatmár Megyei Múzeum sajtóreferense a 3D-s ingyenes látogatási lehetőségről beszélt a Krónikának.
A Nagyváradon lép fel 2024. november 17-én Andrea Bocelli olasz tenor.
A csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban pénteken megnyíló, Szárhegy 50 című átfogó kiállítással és több gyergyószárhegyi rendezvénnyel ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Gyergyószárhegyi Művésztelep Erdélyben.
A fehéregyházi csata és Petőfi Sándor halálának 175. évfordulója alkalmával megemlékezést tartanak vasárnap Fehéregyházán, az ünnepség keretében sor kerül egy új Petőfi Sándor-emlékhely alapkőletételére.
Lélegzetelállító környezet, egységes építészet, példaértékű műemlékgondozás – ez a Fehér megyei Torockó, az Értékek útján című, a Híradó.hu saját gyártású sorozata 6. epizódjának helyszíne.
Javában zajlik a Megafilm Service legújabb televíziós játékfilmjének a forgatása Csehov egyik legismertebb színpadi művéből, a Ványa bácsiból.
Tévéfilmek és streamszolgáltatásra készülő alkotások gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). A szervezet négy dokumentumfilm és két animációs sorozat elkészítésének finanszírozásában vállal szerepet.
Nagy tisztelője a magyar kultúrának, így műve magyar fordítása kiváltságot jelent Mircea Cărtărescu számára – jelentette ki az író, költő, esszéíró, a kortárs román irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja csütörtökön Csíkszeredában.
Háromszék Táncszínházként folytatja tevékenységét a 34 éve működő sepsiszentgyörgyi hivatásos társulat, a névváltoztatást Kovászna Megye Tanácsa – az intézmény fenntartója – legutóbbi tanácsülésén hagyta jóvá.
Javában zajlik a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely július 21-én zárul. Ehhez kapcsolódva, a fesztivál utolsó napján, vasárnap minden zenekedvelőt várnak a háromszéki Esztelnekre.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)