2009. május 18., 10:552009. május 18., 10:55
„Ha megnézzük Fekete Zsolt képeit, derűt látunk, színes, fényben úszó tájakat, megfiatalodást – mondta Németh Júlia a művész tájképeiről. – Még az őszi tájat ábrázoló képei is derűt sugároznak, egyáltalán nem komorak, mert Fekete Zsolt ilyen színpompásnak látja a világot, megfiatalodik a képeiben.”
A méltató a kiállítás legjobb darabjaként az Öregdomb című képet nevezte meg, mely technikailag is érdekes: vászonra felvitt akvarell.
Fekete Zsolt tíz évvel ezelőtt már kiállított a kolozsvári Gy. Szabó Galériában, most a szervezők és a méltató is örömüket fejezték ki a mostani kiállítással és a visszatéréssel kapcsolatban, majd hozzátették, remélik, a következő kiállításra nem kell tíz évet várni.
A művész a megnyitó végén megköszönte, hogy sokan megjelentek a rendezvényen, majd hozzátette: „A legfontosabb dolog, hogy lássuk meg a fényt”.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.