A Szöveg a köztéren című csoportos kiállítás megnyitójával kezdődik csütörtökön 16 órakor a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban az első alkalommal szervezett pulzArt összművészeti fesztivál – a következő három napon zenés irodalmi előadások, koncertek, kortárs táncelőadások, kiállítások, műhelymunkák és közönségtalálkozók várják a nagyérdeműt.
2013. szeptember 04., 18:242013. szeptember 04., 18:24
A fesztivál nyitónapján Szálinger Balázs íróval tartanak közönségtalálkozót, Antik Sándor marosvásárhelyi vizuális művész munkáiból nyílik tárlat. Este a Tamási Áron Színház nagytermében a világhírű Frenák Pál Társulat táncosai mutatják be InTimE című produkciójukat.
Frenák Pál, aki társulatával első alkalommal érkezik Székelyföldre, a magyar táncélet egyik legkarakteresebb figurája, aki koreográfusi alkotó munkája mellett rendszeresen tart szakmai workshopokat, ingyenes beavató előadásokat középiskolások részére. Közönségtalálkozókon vesz részt, nagy hangsúlyt helyez a más művészeti ágakkal és a közönséggel folytatott párbeszédre. InTimE című koreográfiáját 2008 decemberében láthatta először a közönség, a bemutató óta eltelt öt évben a produkció meghódította a magyarországi és a nemzetközi táncszcénát egyaránt. A francia és magyar táncosok produkciója a kritikusok szerint nem más, mint a \"műtárggyá változtatott test szépsége\".
Szintén csütörtökön 21.30 órától a Háy come Beck ősbemutatója tekinthető meg az Új Stúdióban: Háy János József Attila-díjas író és Beck Zoltán, a 30Y pécsi alternatív rockzenekar frontembere a szépirodalom és a popkultúra közötti műfaji határokat feszegeti. \"Kettős figyelem, közös játék. Kis szerelem, kis küzdelem az apákkal és az anyákkal, nagy küzdelem az idővel. Minden, ami jó, minden, ami rossz. A közös fellépés ősbemutatója egy erdélyi város induló fesztiválján, a pulzArton\" – így jellemezte közös irodalmi-zenei kísérletét Háy János és Beck Zoltán. A fesztivál csütörtöki programja The Qualitons koncerttel zárul.
Pénteken a kicsik számára tartanak műhelyfoglalkozást Monotremu – Brâncuşi gyerekeknek címmel, megnyílik Barabás Zsuzsa Bezárt rajz című fotókiállítása, Karafiáth Orsolya magyarországi költővel, íróval, újságíróval találkozhat a közönség – a beszélgetést László Noémi költő moderálja. Mellettem elférsz címmel Grecsó Krisztián, Dés László és Dés András zenés pódiumestjére kerül sor, majd a Mikrokolektyw lengyelországi improvizatív és kísérleti jazzduó koncertezik.
Szombaton Helikon irodalmi délután Karácsonyi Zsolttal, László Noémivel és Papp Attila Zsolttal, a Lakóca alkotócsoport tárlatmegnyitója, Filip és Matei Florian bukaresti szerzőpáros közönségtalálkozója a kínálat, majd Lajkó Félix és zenekara koncertezik.
Vasárnap Alexandru Tomescu hegedűművész előadóestjét hallgathatja meg a nagyérdemű, a Magyar Dal Napja tiszteletére István Ildikó és barátai, Tasi Nóra és Gáspár Álmos, Péntek és nemcsak együttes zenél, majd Haute Cuisine kollektív mozgásszínházi performansz és végül Irie Maffia koncert zárja a fesztivált. A fesztivál Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat fő mozzanata, amellyel a szervezők a teniszcipős és nyakkendős közönséget is meg szeretnék szólítani.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
szóljon hozzá!