2009. november 02., 01:002009. november 02., 01:00
A művész elsőként 1996-os vizsgafilmjét, a porral és kővel létrehozott Ikaroszt vetítette. Elmesélte, hogy nézett ki a stúdió, ahol az animációt készítette: elmondása szerint jobban hasonlított egy kőfejtőre, mint művészi munka helyszínére – a filmben a kő-Ikarosz kap szárnyra. Ezután megnézhettük a Z+, majd Viva nevű magyar zenei tévécsatornának készített, néhány másodperces klipeket – a tévéknél csatornaazonosítóknak nevezik ezt a műfajt. A rendező elmondta: bár rendelésre készültek ezek a rövid animációk, az alkotó szabadsága mégis korlátlan lehetett. \"Előálltam egyszerre nagyjából harminc szinopszissal, ebből válogattunk ki néhányat, amelyekből film készült\" – mesélte M. Tóth Géza, aki elmesélte, hogy ez a feszített munkatempó számára nem megerőltető. A közönség többször hangosan nevetett a vetítés közben: volt karácsonyfára akasztott öngyilkos télapó, hárfán heavy metalt játszó mennybe ment gitáros és sok groteszk figura. A filmek különböző technikákkal készültek, és M. Tóth Géza úgy véli, akkor lehet egy animációs filmes munkássága változatos, ha minden témához képes megtalálni a megfelelő anyagot és technológiát, legyen az rajzolt, bábokkal \"eljátszatott\" vagy akár teljes egészében digitális film.
A rendező komoly klasszikus műveltséggel rendelkezik, s ehhez hozzátartozik a komolyzenei művek beható ismerete. Bartók Béla A csodálatos mandarin című operájának 2006-os előadását helyben improvizált vetítéssel kísérte, a kotta alapján követve a muzsikát. A hangversenyt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar adta elő, Kocsis Zoltán karmester vezetésével. A képek a zenészek háta mögé kifeszített vásznon pörögtek. Következő hasonló projektjénél, A kékszakállú herceg váránál már másképp gondolkodott: a vetítés a színpad állandó hátteréül szolgáló függönyön futott. M. Tóth Géza azt mondta, ha egy klasszikus zenei koncerten vetítővászon fogadja a közönséget, az megzavarodik: nem tudja, filmet lát majd, vagy koncertet hall. A lényeg pedig az lenne, hogy a képek hangszerként, szervesen illeszkedjenek a zenébe. A Maestro című alkotást a maga vezette Kedd Animációs Stúdió segítségével készítette a rendező. A 2007-es Oscar-díj-kiosztón jelöltként vehetett részt a filmes csapat a kakukkos óra fellépésre készülő művészének történetével. A film digitális technikával készült – M. Tóth Géza azt mondja, ez kizárólag gyakorlati megfontolásból alakult így, hiszen sem azelőtt, sem azóta nem szívesen dolgozik kizárólag számítógéppel. Elmesélte: a siker leginkább a hegymászáshoz hasonlít. \"A legtöbb hegymászóbaleset a lefelé vezető úton történik. Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy ahová felkapaszkodtak, onnan előbb-utóbb le is kell jönni, nem maradhatnak ott örökké – vallja a rendező. – Ezt a lefelé vezető utat kellett mindvégig szem előtt tartanom ahhoz, hogy ne érjen traumaként: a csillogó gáláról hazaérve a villamoson nem ismernek meg az emberek.\"
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.