Lyuk a lélekben: a mozi

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Beszélgetés Silviu Purcãrete színházi rendezővel. Silviu Purcãrete pályája fájdalmas hiányosságának tartja, hogy életéből eddig kimaradt a filmkészítés. A világhírű román színházi rendező a Gianni Schicchi című Puccini-operát vitte színre a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.

2007. október 31., 00:002007. október 31., 00:00

A kolozsvári az elsõ prózai színház, ahol zenés darab rendezésével próbálkozott. Sikeresnek ítéli a kísérletet?

A legteljesebb mértékben. A kolozsvári színészek szakmai felkészültsége olyan magas szintû, hogy a legigényesebb feladatok elvégzésére is alkalmassá teszi õket. Ugyanakkor hihetetlenül motivált társaságot találtam itt, olyan lelkesedést, amilyet hivatásos társulatoknál ma már ritkán látni. Élmény volt velük dolgozni.

Korábban egyetlen alkalommal dolgozott együtt a kolozsvári magyar társulattal. Ezúttal felfedezett magának valakit, akit szívesen foglalkoztatna az elkövetkezõ munkái során?

Legalább három mûvészt találtam itt, akit szívesen meghívnék a következõ produkcióim valamelyikébe, de ezt elõször velük, illetve Tompa Gábor igazgatóval szeretném megbeszélni.

Hol készül a következõ Purcãrete-produkció?

Az év végén Craiován állítom színpadra a Szeget szeggel címû Shakespeare-vígjátékot, majd Franciaországban rendezek. A következõ izgalmat azonban életem elsõ filmes élménye kínálja, a Beszélgetés Serafimmal címû mozit a november közepén kezdõdõ szaloniki nemzetközi filmfesztiválon mutatják be. A forgatókönyvet is én írtam, de hogy a dolog szalagra került, legalább annyira köszönhetõ Tudor Giurgiu producernek, mint nekem. Tizenegy másik film szerepel még a fesztivál programjában, s úgy izgulok, ahogy csak egy rendezõ izgulhat élete elsõ premierje elõtt.

Miért maradt ki eddig az ön életébõl a film?

Nincs rá magyarázat, a magam számára elfogadhatót is keresem még. Talán nem voltam eléggé érett ehhez a mûfajhoz, talán a mozisiker erõs üzleti befolyásoltsága taszított, nem tudom. A színházban ugyanis sokkal egyértelmûbb a siker vagy a kudarc, sokkal inkább az alkotón múlik. A mozi egy ipar része, ahol jól bevált eszközökkel „gyártják\" a kasszasikert. Ma is így gondolom ezt, mostanában mégis egyre erõsebb bennem az érzés, hogy valami véglegesen kimarad az életembõl. Olyan, mint egy lyuk a lelkemben.

Maradnak a nemzetközi produkciók, mint amilyen a Pantagruel sógornõje is volt?

Az ehhez hasonlók egyre kevésbé, úgy érzem, hogy a Pantagruelhez mérhetõ elõadások ideje lejárt. Igazából a kilencvenes években megnyíló határok, az egymás iránti kíváncsiság kielégíthetõsége hozta létre azt a mûfajt, amelyben nyelvi korlátok nélkül ismerkedtek egymással a mûvészek és közönség, egy-egy ország színházi kultúrája és a nagyvilág. Ma már mások a hangsúlyok, ami persze nem jelenti, hogy nem jöhetnek létre hasonló elõadások. Legfeljebb azt, hogy engem már nem érdekelnek annyira.

A közép-kelet-európai térségben a követendõk és irigylendõk között emlegetik a román színházat, s mostanában a filmmûvészetet is. Ön mivel magyarázza ezt a „piacvezetõ\" szerepet?

Semmivel, tekintve, hogy nem is értek egyet vele. Kétségtelenül születtek remek elõadások Romániában, de születtek máshol is, például a budapesti Katona József Színházban több remek elõadást is láttam. De ha itthon maradunk, akkor sem csak a román társulatokról szabad beszélni, én a kolozsvári vagy sepsiszentgyörgyi magyar színházat is a legjobbak közé sorolom. Meggyõzõdésem, hogy egy társulatot, vagy akár egy ország színjátszását néha követhetetlen dolgok dobják meg: egy rendezõ, egy kivételesen jó elõadás, amely meghozza a társulat önbizalmát, de néha elég egy-két jó színész egymásra találása is.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 28., szerda

Morális, társadalmi bomlás minden szinten – ma is aktuális Mrożek darabja, amelyet Keresztes Attila rendez Kolozsváron

Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.

Morális, társadalmi bomlás minden szinten – ma is aktuális Mrożek darabja, amelyet Keresztes Attila rendez Kolozsváron
2025. május 28., szerda

Horváth Hunort nevezték ki a temesvári színház élére, miután az eddigi vezetéssel kapcsolatban hiányosságok merültek fel

Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.

Horváth Hunort nevezték ki a temesvári színház élére, miután az eddigi vezetéssel kapcsolatban hiányosságok merültek fel
2025. május 27., kedd

Óriási jelentőségűek a szatmári társulat számára a legrangosabb UNITER-díjak

A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.

Óriási jelentőségűek a szatmári társulat számára a legrangosabb UNITER-díjak
2025. május 27., kedd

Több mint félszáz szerző, 80 program várja a könyvbarátokat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.

Több mint félszáz szerző, 80 program várja a könyvbarátokat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. május 27., kedd

Ismét „begurul” Sepsiszentgyörgyre a Tricikli fesztivál

Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.

Ismét „begurul” Sepsiszentgyörgyre a Tricikli fesztivál
2025. május 27., kedd

Tarr Béla életműdíjat kap a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon

Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.

Tarr Béla életműdíjat kap a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon
2025. május 26., hétfő

Két fontos díjat is besöpört a szatmári színház III. Richárdja az UNITER-gálán

Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.

Két fontos díjat is besöpört a szatmári színház III. Richárdja az UNITER-gálán
2025. május 26., hétfő

Óceánok mélyére és szafarikra kalauzol el a brassói LYNX fesztivál idei kiadása

A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.

Óceánok mélyére és szafarikra kalauzol el a brassói LYNX fesztivál idei kiadása
2025. május 24., szombat

Iráni rendező titokban forgatott filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban

Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.

Iráni rendező titokban forgatott filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban
2025. május 22., csütörtök

A Hunyadi-sorozat csütörtöktől online, a Filmión is megtekinthető

Csütörtökön debütál a Hunyadi-sorozat a Filmión. A magyar filmek és sorozatok streamingplatformján a tízrészes széria magyar szinkronos változata mellett a rendezői (eredeti) változat is elérhető.

A Hunyadi-sorozat csütörtöktől online, a Filmión is megtekinthető