2007. november 12., 00:002007. november 12., 00:00
A KortARS Filmnapokat hagyományteremtő jelleggel hozta létre a Huszárik Filmklub, a sepsiszentgyörgyi Városi Művelődési Ház, a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület, valamint a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja. „Olyan filmeket válogattam be a programba, amelyek modern szemléletmódot tükröznek, és nem hagyományos filmeszközökkel mesélnek el történeteket. A bemutatott alkotások mind kísérleti jellegűek és újító szelleműek” – fejtette ki Lázár Prezsmer Endre szervező.
Bár a KortARS Filmnapokat naponta alig kéttucat érdeklődő látogatta, Lázár Prezsmer Endre szerint a fesztivál kellemes hangulatban zajlott. „Az a tapasztalatom, hogy a közönséget nehezebb megmozdítani, mint a rendezőket és producereket, akiket nagyon könnyen ide lehetett csábítani” – mondta a szervező, aki úgy vélte, a sepsiszentgyörgyiek elszoktak a közösségi élménytől, a moziba járástól. A közönség részben a kiválasztott filmek jellege, „nehezen emészthetősége” miatt is távol maradhatott, viszont a fesztivál célja éppen az ízlésformálás volt. A filmnapok társrendezvényeként a Művész mozi előcsarnokában az AlterNative filmfesztivál plakátjaiból nyílt kiállítás, és fellépett a marosvásárhelyi szemle meghívottja, a Bohém Ragtime Jazz Band.
A filmnapokon közönségtalálkozót tartottak többek közt Durst Györggyel, a Duna Műhely vezetőjével, valamint Mészáros Péter rendezővel. A filmfesztivál záróakkordjaként Sepsiszentgyörgyön is bemutatták Cristian Mungiu 4 hónap, 3 hét és 2 nap című játékfilmjét.
Gyermeknapi ünneplésre várja nézőit a kolozsvári Puck Bábszínház június elsején, ezt követően szervezik meg a Puck Nemzetközi Fesztivált június 2. és 5. között.
Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.
A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.
Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.
Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.
Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.
Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.
A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.