Zsigmond Emese nyugdíjba vonul
László Noémi költő veszi át a Napsugár és Szivárvány gyermeklap főszerkesztését – közölte Facebook-oldalán a nyugdíjba vonuló főszerkesztő, Zsigmond Emese.
2020. szeptember 17., 11:382020. szeptember 17., 11:38
2020. szeptember 17., 11:392020. szeptember 17., 11:39
Mint írta, Müller Katitól Bak Sára veszi át a kincses városban szerkesztett, nagy múltú gyermeklapok képszerkesztői munkáját. „Az új szerkesztőket nem kell bemutatnunk, hiszen mindketten régi Napsugarasok. Ezért bízunk abban, hogy Tamási szavai a Napsugár most kezdődő, új korszakára is érvényesek: ami a legértékesebb benne, az változatlan marad. És bízunk abban is, hogy a Napsugár-Szivárvány nagycsalád közel harmincezer gyermekolvasója és kétszer annyi felnőtt barátja változatlanul a szövetségesünk marad” – írta a leköszönő főszerkesztő.
László Noémi átveszi a stafétát
Fotó: Forrás: László Noémi
Zsigmond Emese 1989 őszétől a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok szerkesztője, 1992-től főszerkesztője. A kisebbeknek szóló Szivárvány 1980 óta jelenik meg, a nagyobbaknak szóló Napsugár pedig 1957 óta.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
szóljon hozzá!