Idén immár negyedik alkalommal tartja meg az Őszi Zenei Kavalkádot a Székelyföldi Filharmónia Székelyudvarhelyen. Az idei kavalkád alatt az oboára írott zeneművek kapják a főszerepet.
2015. október 20., 21:512015. október 20., 21:51
Szerdától szombatig minden nap délután hat órától kezdődnek a koncertek a városháza Szent István-termében, a rendezvényt záró szimfonikus hangverseny pedig a művelődési házban lesz vasárnap délután hat órától.
Három oboaművész – egy élvonalbeli sztár és két fiatal tehetség – lép fel a székelyudvarhelyi közönség előtt: a bukaresti Florin Ionoaia, akit Románia egyik kiemelkedő oboaművészének tekintenek, Pethő Kriszta, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola tizenegyedik osztályos diákja, valamint az udvarhelyi származású Haáz Bence.
Maksay Csaba kolozsvári csellista, valamint erdélyi származású, de jelenleg a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián tanuló művészek is fellépnek a kavalkád alatt. A fiatal tehetségek egyébként már számtalan versenyen mutatkoztak be, és szereztek díjakat.
Szerda este hat órától a városháza Szent István-termében lesz az első előadóest, amelyen közreműködik Toró Árpád (ének), Szabó Zoltán (ének), Tompa Klára (zongora) és Fehér Izabella (zongora).
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!