2009. október 01., 09:532009. október 01., 09:53
Ha viszont jók, akkor a főszereplő mindent megtesz azért, hogy biztosítsa őket az emberiség jó szándékáról, hogy aztán a zárójelenetben körbe állva, a Kodály-módszerrel mutogassák el a Give Peace a Chance című halhatatlan klasszikust, miközben békejelet formáznak.
Dél-afrikai vérfrissítés kellett ahhoz, hogy ebből a kétosztatú logikából ki lehessen törni. Neill Blomkamp District 9 – azaz 9-es körzet – című filmjében gyökeresen sikerült átértelmezni a harmadik típusú találkozások kapcsán élő sztereotípiákat, olyan történetet tárva a néző elé, amelyben a földön kívüliek nem a Föld elpusztítására törekvő vérszomjas megszállók, de nem is ET-hez hasonló barátságos kis manók, és az emberek sem áldozatok vagy hősök, hanem egyszerűen csak emberek.
A sztori szerint Johannesburg fölött húsz évvel ezelőtt megjelent egy hatalmas űrhajó, amelyből azonban három hónapon keresztül senki sem szállt ki. Végül a hadsereg behatol, az űrhajó fedélzetén pedig betegségtől leromlott állapotban levő, rákszerű, de mégis humanoid jelleggel is rendelkező idegeneket találnak.
District 9, amerikai sci-fi, 112 perc, 2009. Rendezte: Neill Blomkamp. Szereplők: Sharlto Copley, Nathalie Boltt, Jason Cope, John Summer, William Allen Young. Írta: Terri Tatchell, Neill Blomkamp. Kép: Trent Opaloch. Zene: Clinton Shorter. Értékelés az 1–5-ös skálán: 4 |
Mivel a rovarszerű lényekkel érdemi civilizációközi párbeszédet nem lehet folytatni – a feltételezések szerint vagy egyszerű dolgozók, akik vezető kasztjuk kipusztulása miatt képtelenek irányítani az űrhajót, vagy a betegség miatt veszítették el intelligenciájukat – evakuálják őket az űrhajóból, és egy hatalmas menekülttáborban helyezik el őket, amelyet 9-es körzetnek neveznek el.
Húsz év alatt számuk eléri a másfél milliót, ezért megszületik a döntés: mivel egyre gyakoribbak a köztük és az emberek közötti konfliktusok, egy távolabbi táborba telepítik őket. A nagyszabású, de rutinfeladatnak tűnő művelet lebonyolításának irányításával egy fiatal hivatalnokot, Wikus van der Merwét bízzák meg, ám a kiürítés kapcsán furcsa fertőzést szenved, amely miatt kénytelen kivonulni az emberek világából, és az űrlények között meghúzódni.
A District 9 szinte hiperrealisztikusan mutatja be az eseményeket – e hatást többek között azzal sikerül elérnie, hogy a film elején és végén a főszereplő ismerősei dokumentumfilmszerű jelenetekben megszólaltatva vezetik fel, illetve zárják le a narrációt, ám a történet során is mindvégig az az érzésünk, hogy a híradó kameráján keresztül látjuk az eseményeket. Ritka ugyanis a statikusan elhelyezett objektív, szinte mindegyik jelenetet imbolygó kézikamerával vették fel.
Ráadásul maga az alaptörténet sem fikció – persze a földön kívülieket leszámítva: a hatvanas években, az apartheid idején a dél-afrikai kormány Johannesburg District 6 nevű körzetéből telepítette ki a többségükben fekete lakókat. A film viszont nem a konkrétumok szintjén akar társadalomkritikát megfogalmazni, nem csupán a fehér ember és az afrikai bennszülött közötti viszonyt mutatja be.
A District 9 metaforája általános érvényű társadalomkritikaként értelmezendő, ezt erősíti az is, hogy az idegeneket a legkevésbé sem csupán a brit vagy búr származású johannesburgiak szeretnék minél távolabb látni a várostól, de a feketék is.
Az alienfilmek jellegzetessége, a földön kívüli fegyverekkel vívott tűzharc itt sem maradhatott ki, de ez csupán mellékszál: Blomkamp filmjében elsősorban arról beszél, hogyan fajulnak el egy társadalom egyébként egészséges önvédelmi reflexei, ha huzamosabb ideig kénytelen megtapasztalni az idegen közelségét. Ebben a helyzetben nincsenek igazi, a szó klasszikus értelmében vett hősök.
Wikus sem azért ragad fegyvert, mert megkedvelte az idegeneket, és a földön kívüliek emberi jogainak élharcosává kíván válni, hanem önérdekből: meg akar szabadulni a fertőzéstől, és vissza akar térni a feleségéhez, ezért szövetkezik a rákoknak nevezett idegenek egyetlen intelligens vezetőjével.
A film kényelmetlen tényre emlékeztet: nem biztos, hogy a nyugati jólét, a társadalomban betöltött pozíciónk végleges és kőbe vésett – bármikor a szögesdrót túloldalára kerülhetünk. A District 9 kellemetlen film, hiszen rádöbbent: ha a harmadik típusú találkozásban várhatóan semmi fenséges nem lesz, az nemcsak az esztétika tárgyában műveletlen űrlények hibájából történik.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.
Fürdővilág a Kárpát-medencében: Budapest, Sóvidék és Tarcsafürdő címmel nyit kiállítást április 30-án Sepsiszentgyörgyön a bukaresti Liszt Intézet.