Közelkép: újvírus-hisztéria és ínyenc élőholtak

Nem lehetett könnyű a .REC után újat kitalálni a zombifilm műfajában, ám egy kreatív rendezőnek ez mégis sikerült: a nagy sikerű spanyol áldokumentum-horror és annak kötelező amerikai remake-je után most ismét Hollywoodból érkezett az új élőhalottas mozi – ezúttal vígjáték formájában.

Balogh Levente

2009. november 26., 11:062009. november 26., 11:06

A Ruben Fleischer rendezte Zombieland tulajdonképpen műfajparódia: a George A. Romero által megteremtett szubzsáner összes jellegzetes kliséjével találkozhatunk benne, ám miközben a csattogó fogakkal, félig elrohadt arccal, hörögve vágtató zombik az élő embereket üldözik, majd jóízűen elfogyasztják, számos, a klasszikus burleszkfilmekből ismert geg rezonáltatja be a nézők rekeszizmait.

A sztori sallangmentesen indul, nem pazarol sok energiát arra, hogy elmagyarázza, mitől is vált az emberiség elsöprő többsége friss, nyers emberi belsőségekre áhítozó groteszk gurmanddá. Rögtön belecsap a lecsóba, és a narrátor-főszereplő közli: egy rejtélyes, a kergemarhakórhoz kapcsolódó új vírusnak tudható be az apokalipszis, miközben a .REC és a Holtak naplója alapszituációját idéző képsorokban, egy híradós operatőr kamerájának lencséjén keresztül lehetünk szemtanúi egy zombitámadásnak.

A Zombieland már mindjárt az elején jelzi, hogy nem kívánja komolyan venni saját magát: miközben a főszereplő egyetemista srác abban a reményben indul útnak Columbusba, hogy még életben találja családját, elmeséli, milyen szabályok betartásával maradt életben. Miközben pedig mesél, határozottan úgy érezzük magunkat, mintha egy zombivadász-oktató filmet néznénk: a képes illusztrációk mellett folyamatosan jelennek meg a szabályok írott változatai – csak hogy ne felejtsük el, épp melyik szituációban vagyunk.

Zombieland
Amerikai horror-vígjáték, 2009, 81 perc.
Rendezte: Ruben Fleischer.
Szereplők: Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Emma Stone, Abigail Breslin.
Írta: Paul Wernick, Rhett Rheese.
Kép: Michael Bonvillain.
Zene: david Sardy.
Értékelés az 1–10-es skálán: 7

A Zombieland amúgy a klasszikus road movie-kat idézi, hiszen a főszereplők a posztapokaliptikus világon át vezető, totálkárosra tört autóroncsokkal és romba dőlt településekkel szegélyezett útjuk során meghatározott cél, egy Los Angeles-i vidámpark felé tartanak, mivel a legenda szerint ott nincsenek zombik. Ezzel aztán két másik műfaj is megkapja a magáét – a már említett road movie mellett a Carnivale jellegű, cirkuszos-vidámparkos misztikus thrillerek is. A zombibohóc telitalálat, a vidámparki leszámolási jelenet pedig Ray Bradbury Gonosz lélek közeleg című horror regényét idézi.

A film amúgy bizonyos elemeiben eltér a Romero-féle iskolától: itt ugyanis az élőholtak nem vánszorognak, mint a Chemotoxszal lefújt őszi légy, hanem úgy sprintelnek, hogy Usain Bolt életben maradása is kérdéses lenne ebben a zombifertőzött világban. Az azonban már a Romero-féle Holtak hajnalában megfogalmazott, kissé szájbarágós társadalomkritikával szembeni fricska, hogy kiderül: a fertőzést vélhetően egy titokzatos hajléktalan indította el.

A legnagyobb poén azonban az a jelenet, amikor Hollywoodba érkezve az egyik főhős nagy kedvencének, Bill Murray-nek a villájában szállnak meg – erre pedig felbukkan a zombinak maszkírozott Murray, akivel aztán szellemirtósat játszanak. Frenetikus epizód, a jelenetek abszurdsága már-már a Monty Python világát idézi. Maga a Zombieland amúgy komolyan hajaz a Tarantino-Rodriguez-féle filmekre is, a történet gyakran idéz az Alkonyattól pirkadatigból és az El Mariachiból, azaz a Desperadóból. E filmek kissé zakkant főhőseit idézi a Woody Harrelson által zseniálisan alakított Tallahassee, aki valóságos művészetté fejlesztette a zombiirtást, és e művészetbe a néző is meglehetős gyakorisággal betekintést nyer.

Jól összerakott film tehát a Zombieland: a sablonos alaptörténetet és karaktereket sikerült jó poénokkal összeforrasztani, ami egész élvezetes műfajparódiát eredményezett. Kérdés, hogy van-e annyi energia és kreativitás az alkotókban, hogy ezt a tervezett folytatásokban is végigvigyék, de ettől függetlenül a Zombielandet csattanós válasznak tekinthetjük a manapság világszerte dúló újvírus-hisztériára.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten