Közelkép: Emmerich újratöltve: utána az özönvíz

Roland Emmerichnek szinte már gyanús rögeszméjévé vált a világ elpusztítása. Eddigi filmjeinek tekintélyes része (Godzilla, A függetlenség napja, Holnapután) is rendszerint valamilyen kataklizma bekövetkeztét mutatta be, amelynek következtében legalább egy nagyváros, de jobb esetben akár a fél világ is elpusztul, hatalmas lángtengerben vagy cunamiban, legújabb mozijában, a 2012-ben azonban ez a rögeszme már kiteljesedik, és a német származású hollywoodi rendező nem adja alább annál, hogy az egész Földet elpusztítsa.

Balogh Levente

2009. november 19., 10:342009. november 19., 10:34

A 2012-ben nem mutáns óriásgyík vagy a földön kívüliek támadnak bolygónkra, hanem a Holnaputánhoz hasonlóan a természet elégeli meg az emberiség eddigi tevékenységét.

Itt azonban nem a meteorológia lesz a főellenség, hanem a Nap: a példátlan mértékű napkitörések nyomán az amúgy semleges neutrínók feltöltődnek, ez fölforralja a Föld magját, ami soha nem látott, tízes erejűnél is nagyobb földrengéseket, ezek következményeként pedig másfél kilométeres magasságú szökőárakat eredményez. A magyarázattól bizonyára minden fizikus és geológus röhögőgörcsöt kapna, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy valamilyen ürügy nyomán látványos számítógépes grafikák segítségével semmisülhessen meg az emberiség összes jelentős kultúrkincse.

És hogy miért 2012? Hát mert a híres, kőbe faragott maja naptár, amelyet még az 1500-as években fedeztek fel, és amely öröknaptárként a következő néhány évszázadra is érvényes, 2012-ben véget ér. Ebből néhány aggodalmaskodóbb embertársunk arra következtetett, hogy a rég elpusztult közép-amerikai civilizáció előre látta: egy újabb özönvíz ebben az évben elpusztítja a Földet. Ennél tutibb nyersanyag pedig egy Emmerich-kaliberű „pusztítónak” nem is kellhet.

A probléma azonban az, hogy Emmerich mester egyszerűen elfelejtett bármi újdonságot adagolni a filmbe. A CGI-csapat kitűnő munkát végzett, ámde a lélegzetelállító (vagy annak szánt) katasztrófajelenetek közötti részt egész egyszerűen elfelejtette bármi olyasmivel megtölteni, ami akár a legkisebb mértékben is hasonlítana egy saját történethez. Eredetiségről ugyanis végképp szó sincs: a 2012-ben részben saját korábbi filmjeiből, részben pedig más közismert katasztrófamozikból – Armageddon, Deep Impact, Dante pokla, Vulkán, Világok harca, a Poszeidón-katasztrófa – vett kölcsön látvány-, sőt gyakran sztorielemeket is.

2012
2012. Amerikai–kanadai katasztrófafilm, 158 perc, 2009.
Rendezte: Roland Emmerich.
Szereplők: John Cusack, Thandie Newton, Chiwetel Ejiofor, Jimi Mistry, Amanda Peet, Woody Harrelson, Oliver Platt, Danny Glover.
Írta: Roland Emmerich, Harald Kloser,
Kép: Dean Semler.
Zene: Thomas Wanker.
Értékelés az 1-10-es skálán: 3

A Yellowstone Nemzeti Parkban feltörő szupervulkánból záporozó tüzes szikladarabok az Armageddon meteoritesőjét idézik, a gyilkos szökőárat pedig a Deep Impactben láttuk már. A főszereplőt és annak családi körülményeit a Világok harcából kölcsönözték: az anyagi gondokkal küszködő, itt John Cusack alakította elvált apa, aki gyerekeit próbálja megmenteni a kataklizmától, teljes egészében a Spielberg-féle film Tom Cruise játszotta főhősének koppintása. A „csak tiszta forrásból” elv alapján saját kútfőből merített motívumok közül elég csak a várható katasztrófát előre látó, zakkant rádiós alakját megemlíteni: a Woody Harrelson alakította hangyás fickót egy az egyben az Emmerich által producerként jegyzett Mérges pókokból emelték át.

És ha már szupersztárok: hiába szerepel a filmben Harrelson mellett Danny Glover vagy John Cusack, a gyakorlatilag nem létező történet miatt sok esélyük nincs a kibontakozásra, ezért aztán nem is erőltetik agyon magukat. Glover a melodramatikus lelkületű elnök szerepében egyenesen kínos – igaz, igazából ez is a forgatókönyvíró sara.

A 2012-be mindezek ellenére szerettek volna egy kis többletet is belevinni a parttalan pusztítás mellett, ezt pedig a társadalomkritikában vélték fölfedezni. Így aztán kiderül, hogy valahol, a világ távoli pontján a várható pusztulásról már évek óta tudó kormányok olyan gigantikus hajókat építenek, amelyek legalább az emberiség egy részének megmenekülését lehetővé teszik. A hajókra persze nem akárki kerülhet fel: eurómilliárdokban mérhető a jegyár, így csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak – ennyit a sokat hirdetett egyenlőségről és szolidaritásról.

A történet amúgy a végére amolyan igazi bibliai özönvízsztorivá alakul, csak hogy még egy lekoppintott klasszikus bekerüljön a képbe, és hogy ezzel Emmerich – legalábbis az utalás szintjén – visszatérjen 1984-es berlini vizsgafilmje, A Noé bárkája-elv címéhez. Itt persze szó szerint kell érteni a bárkát – mint ahogy az egész film is túl komolyan veszi önmagát, számítógépanimált pusztulásostul és innen-onnan összeszedett motívumostul. Igaz, ha a közönség továbbra is képes megrohamozni a mozipénztárakat, hogy popcornt rágcsálva nézze végig, ahogy Roland Emmerich ismét látványosan ismétli önmagát, akkor végül is igaza van a német mesternek. Akkor tényleg utána az özönvíz.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten