Közelkép: a testpótlók támadása

Érdekes módon egyszerre három olyan sci-fi is a mozikba kerül rövid időn belül, amelyeknek közös vonása, hogy a szereplők a modern számítógépes technika segítségével saját testükből kilépve, egy másik hús-vér testben tevékenykedve hajtják végre küldetésüket.

Balogh Levente

2009. október 28., 09:362009. október 28., 09:36

Ilyen a mozikban most futó Gamer, valamint a jelen írás tárgyát képező Hasonmás, a rajtvonalnál pedig készülődik James Cameron vizuális orgiaként beígért új filmje, az alig egy hónap múlva a filmszínházakba érkező Avatar.

A tendencia tulajdonképpen érthető, hiszen Hollywood jó százéves fennállása óta folyamatosan rajta tartotta ujját a társadalom ütőerén, és rendszerint olyan témájú filmekkel állt elő, amelyek valamilyen szinten kapcsolódtak az embereket aktuálisan foglalkoztató témákhoz, vágyakhoz, félelmekhez.

A saját testből kilépős-idegen bőrben küzdős zsáner hirtelen dömpingje egyértelműen az internetkultúra egyre több rajongót vonzó eleméhez, a Second Life, illetve az ahhoz hasonló, hús-vér játékosok irányította virtuális szereplőket felvonultató virtuális valóságjátékok elterjedésének tudható be.

A Hasonmás – a Gamerhez hasonlóan – azt próbálja továbbgondolni, hová vezethet az, ha az emberek immár életvitelszerűen kivonulnak a való világból, hogy mindennapjaikat egy szintetikus, ám tökéletesre csiszolt testben éljék.

Jonathan Mostow – akinek nem ez az első kirándulása a sci-fi műfajba, hiszen a nevéhez fűződik a Terminátor-széria harmadik része, A gépek lázadása – Michael Venditti 2005-ben kiadott, Surrogates című képregényét filmesítette meg, a magyar közönség által Hasonmás címen megismert történetben egy klasszikus zsarusztori keretében teszi föl a kérdést: hova vezethet, ha életünket egyre inkább eluralják a valóság zárójelbe tételére sarkalló technikai vívmányok?

Hasonmás
Surrogates. Amerikai sci-fi, 89 perc 2009.
Rendezte: Jonathan Mostow.
Szereplők: Bruce Willis, Rosamund Pike, Radha Mitchell, Michael Cudlitz, Jack Noseworthy.
Írta: Michael Ferris, John D. Brancato.
Kép: Oliver Wood. Zene: Richard Marvin.
Értékelés az 1–10-es skálán: 5

A sztori 2054-ben játszódik, amikor az emberiség 98 százaléka már nem személyesen intézi ügyes-bajos dolgait, hanem távirányítással, a mindenki számára hozzáférhető, a tulajdonosukra megszólalásig hasonlító robotokon keresztül. A szurrogátumokat (pótlék, utánzat) azonban eredetileg nem erre találták ki: feltalálójuk, Canter professzor a mozgássérültek számára akarta a teljes élet lehetőségét visszaadni az agyhullámokkal irányítható póttestekkel.

Hamarosan azonban természetesen fölfedezik, hogy az egészséges embereket is helyettesíthetik a mindennapi teendők végzése közben a tökéletes, mindig fiatal és nett robotok, ezért aztán az emberiség elsöprő többsége ágyban, bedrótozva él, távirányított robothasonmásának testében tevékenykedve. Ennek nyomán visszaszorul az erőszakos bűncselekmények száma, és minden tökéletesnek hat. Nem mindenki van azonban erről meggyőződve: a szurrogátumlét maroknyi ellenzője egy Prófétának nevezett vezető irányítása alatt elkülönülten él a városok peremén.

Az idillnek azonban hamarosan véget vet egy új fegyver megjelenése. A különleges eszközzel a robottesten keresztül az azt irányító embert is meg lehet gyilkolni. Az ügy kivizsgálására Greer FBI-ügynököt jelölik ki, akinek hosszú évek után először most saját testében kell az ügy végére járnia.

A történet alaphelyzetét, az elidegenedés problematikáját nem Venditti fedezte fel a sci-fi irodalom számára: Isaac Asimov ötvenes években írt A mezítelen nap című regényében a Solaria bolygó lakói egy egész életet élnek le úgy, hogy sohasem találkoznak embertársaikkal hús-vér formában – igaz, itt a robotok még nem póttestként, hanem szolgálóként szerepelnek. Venditti képregényében azonban már a 21. század szorongásait fogalmazza meg (a történet és az alapkonfliktus a sci-fi klasszikusa, a negatív utópiák mestere, Philip K. Dick stílusát idézi), ezt az alapérzést próbálta Mostow több-kevesebb sikerrel képernyőre alkalmazni.

A történet egy darabig viszonylag hűen követi a képregény menetét, és a film javára írandó, hogy a Surrogates minimalista, szinte már elnagyolt rajzokból álló látványvilágát is megpróbálta valamilyen formában átmenteni. Így hiába járunk a jövőben, az akkori világ nem sokban különbözik a maitól: nincsenek futurisztikus kinézetű elektromos autók, az eget pedig nem lepik el a légi járművek – az egyetlen újdonság, hogy minden utcasarkon feltöltőfülkék állnak a robotok számára. (Persze lehet, hogy ez inkább az anyagi források hiányának tudható be.)

A szereplőválasztás is jó – Bruce Willis magabiztosan hozza a csak a munkájának élő, morózus zsaru figuráját –, ám a történet egy adott ponton megbicsaklik. Mostow nem tudja megtagadni Hollywoodot, ezért aztán a happy end erőltetésével teljesen súlytalanná teszi az amúgy lényeges kérdésen – képesek vagyunk-e a továbbiakban azzal a tudattal élni, hogy az eddigi, tökéletesnek ható életpótléktól örökre megfosztottak? – alapuló filmet. Kár érte, egy kicsivel több bátorsággal igazán jó mozi lehetett volna. Így azonban inkább csak amolyan pótlék. Egy szurrogátum.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést