2009. június 22., 10:062009. június 22., 10:06
„Ezért fogtunk hozzá a Móricz Zsigmond Erdély-trilógiája alapján készült Závada Pál-darab, a Bethlen színpadra viteléhez, de az évadzáró előadásnak szánt bemutatót szeptemberre kellett halasztanunk” – mondta a rendező.
Hozzátette, az évad egyik pozitívuma, hogy végre volt gyerekelőadás: A szerencse fia. „Az évad második felét nagyon megnehezítette a költségvetés szűkössége. Az idei pénzalapnak már majdnem a végére jártunk, így a következő évad is nehéz lesz” – részletezte az anyagi hátteret Kövesdy István.
A rendező úgy véli, az elmúlt évad legjobb előadása a Sorin Militaru rendezte, Jon Fosse darabjából készült előadás, az Alvás, amely pozitív kritikákat kapott. Elégedett az Ingmar Bergman drámájából készült Dúl, fúl és elnémul című előadással is, melyben Boér Ferenc vendégszerepelt, és amelyet Kövesdy maga rendezett.
„Az évad közönségsikere kétségtelenül a Seres Rezső életét, munkásságát bemutató Szomorú vasárnap. Ez olyan nézőréteget szólított meg, amely az utóbbi években jogosan érezhette magát kissé elhanyagolva” – mondta a társulatvezető. Hozzátette, április elejétől jócskán megcsappant a nézők száma, bár a legdrágább jegy csupán 15 lejbe kerül, és kedvezményeket is biztosítottak. Kövesdy a gazdasági válság számlájára írja a gyenge érdeklődést.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.