2010. augusztus 17., 09:592010. augusztus 17., 09:59
Az elmúlt években az intézmény megpróbálta a művésztelepet egy-egy téma köré szervezni, és az ehhez kapcsolódó kérdéseket szem előtt tartva összeállítani a meghívott művészek névsorát.
A tavalyi művésztelep alkotói azt vizsgálták, hogy milyen összefüggések és formai hasonlóságok létezhetnek a lokális és az univerzális között, mi az a formanyelvi minimum a képzőművészetben, amely a lokális egyedi értékeit segíti megjeleníteni a világ képzőművészeti életének színterén. Az idei művésztelep fő témája a fenyő. A táborba idén olyan művészeket hívtak meg, akik a modern kor adta digitális lehetőségek mellett a hagyományos manuális technikákat alkalmazzák alkotói munkájuk során. A meghívottak között népi tárgykészítők is szerepelnek, akik a facsapolást, kötözést, fonást, kézi faragást és ennek szépségét mutatják be a többi alkotónak.
Két csoport képviselői vesznek részt a művésztelepen: azok, akik ezt az alkotói metódust alkalmazzák, mint a magyarországi MAMÜ-csoport három és a szintén magyarországi FÁSKÖR-csoport két tagja, továbbá azok a fiatal művészek, akikhez közel áll ez az alkotói mód. A külfödi meghívottak között indiai és japán művészt is találunk, de jelen lesz a koreai Yatto-csoport két képviselője is, akik a szervezők közlése szerint munkáikban, szellemiségükben sajátos módon párhuzamot mutatnak a MAMÜ alkotóinak kísérleti törekvéseivel is.
A tábor programjában egynapos szakmai megbeszélés is szerepel, amelyre a művészettörténészeken kívül olyan néprajzkutatókat is meghív az intézmény, akik éppen ezt a témakört dolgozzák fel. Az itt születendő konklúziók fényében a szervezők reményei szerint új megvilágításba kerülhet néhány korábbi táborban készült műalkotás is. A tábor zárókiállítását augusztus 30-án, hétfőn 19 órakor nyitják meg a Lázár-kastélyban.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.