2010. október 05., 09:542010. október 05., 09:54
A Győzelem mozit majdnem megtöltő közönség még el sem helyezkedhetett kényelmesen a székekben, amikor a két zenész feljött a színpadra, kinyitotta a hangszertokot, és se szó, se beszéd, a húrok közé csapott.
A kezdeti hangolás szilaj, féktelen hegedűszólamokba csapott át, Lajkó Félix virtuóz, erőteljes játékához a brácsa biztosította a ritmusalapot. A teret teljesen betöltő, már-már agresszív dallamokat nyugodtabb, merengőbb zenei részletek váltogatták, a két művész játékával egy külön világot teremtett, ahol nem volt helye szavaknak. Nemcsak a közönséggel, egymással sem beszélgettek, szavak nélkül értették egymást. Ehhez lassan a hallgatóság is hozzászokott, s bár a koncert elején még elvárta volna, a „Jó estét, Kolozsvár!” köszöntést, a zene hatására egyre kevésbé igényelte a szavakat.
Lajkó Félix pedig teljesen a művészetébe feledkezett, s ebből az állapotból az egymást váltó dallamok között felcsendülő vastaps sem tudta kizökkenteni. Majd, miután lejárt az amúgy pár percnek tűnő másfél óra, visszatette tokjába a hangszerét, meghajolt, és lesétált a színpadról. Az átszellemült közönség felállva tapsolta vissza egy rövid repetára. „Jött, zenélt és elment” – foglalta össze a látottakat az egyik néző. De ott volt, ezt mindenki érezte.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.