2010. november 23., 08:502010. november 23., 08:50
„Idén semmiféle hazai támogatást nem kaptunk sem az önkormányzat, sem pedig a magáncégek részéről, így kizárólag magyarországi források – a Magyar Kulturális Alap és a Szülőföld Alap – támogatják 17 ezer lejjel a FFeST-et” – részletezte a Kolozsváron negyedik alkalommal megrendezendő diákfilmfesztivált beharangozó sajtótájékoztatón Szenkovics Dezső, a társszervező Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának főtitkára. Hozzáfűzte: a szervezők, azaz a Sapientia EMTE és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem saját forrásaiból teremti elő a költségvetés hiányzó részét.
Mint mondta, a kolozsvári önkormányzat júliusban még háromezer lejes támogatást ígért, augusztusban közölték, hogy csak kétezer lejt tudnak adni, végül arról tájékoztatták a szervezőket, hogy nem kapnak semmit. „Szégyen, hogy sem az önkormányzat, sem a helyi vállalkozók nem támogatnak egy ilyen kulturális rendezvényt, és külföldről kell finanszírozni” – adott hangot értetlenségének Doru Pop, a BBTE docense.
Szenkovics Dezső ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a fesztiválra meghívott magyarországi és szerbiai egyetemek végül nem küldtek filmeket, ezért a külföldi jelenlétet egyedül a Szlovákiából érkező filmek jelentik. Ami a hazai felhozatalt illeti, több bukaresti egyetem is képviselteti magát, köztük a Ion Luca Caragiale Filmművészeti Egyetem és a Hyperion Egyetem, a házigazdák mellett a Partiumi Keresztény Egyetem diákjai is készítettek filmeket a fesztiválra. Szenkovics elmondta, a filmeket öt kivétellel a részt vevő egyetemek válogatták, egyedüli megkötés a terjedelem volt, tanintézményenként 90 perc áll a diákok rendelkezésére. A november 26–28. között megrendezett diákfilmszemlén 140 filmet tekinthet meg a közönség.
„A diákfilmfesztivált a Sapientia és a BBTE diákjainak Remake-workshop elnevezésű közös műhelymunkája kíséri, amelyet november 22–28. között tartanak. A két egyetem filmművészetet tanuló diákjai két, 20. század eleji, Kolozsváron készült némafilmet igyekeznek újraalkotni” – jelentette be Tóth Orsolya, a Sapientia EMTE gyártásvezetője. Tóth Orsolya elmondta: az ötlet onnan származik, hogy korábban Miskolcon, a Szinefeszt Filmszemlén a Sapientia és a Budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem diákjai közösen készítették el két, a kolozsvári filmes „aranykorból” származó film remake-jét.
„A cél ezúttal is ugyanaz: olyan átdolgozások készüljenek a némafilmekből, amelyek a mai diákok szempontjai szerint dolgozzák fel a történeteket” – avatott be a részletekbe Tóth Orsolya. Mindkét egyetem 6-6 diákkal vesz részt a műhelymunkában, és két vegyes csapatra osztva dolgozzák fel Janovics Jenő 1920-ban készült Világrém című filmjét és Fekete Mihály A vén bakancsos és a fia, a huszár című 1917-es alkotását. Az átdolgozásokat vasárnap, a FFeST záróünnepségén mutatják be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.