KMN – Művészeti projektek köztereken

Változatos kulturális programkínálat várta az érdeklődőket a vasárnap zárult Kolozsvári Magyar Napokon a hétvégén: többek közt a könyvbemutatók, kerekasztal-beszélgetések, tárlatmegnyitók és a Szent István-napi hagyományos néptánctalálkozó is megannyi érdeklődőt vonzott. 

Kiss Judit

2015. augusztus 23., 22:132015. augusztus 23., 22:13


Nosztalgia és életöröm a festészetben

Nosztalgia és életöröm a 20. századi magyar festészetben címen nyílt kiállítás a budapesti Abigail-galéria és aukciós ház gyűjteményéből Magyarország főkonzulátusán. Hajdú Kata, a galéria tulajdonosa az MTI-nek elmondta, 20. századi magyarországi, illetve nagybányai és aradi születésű festők képeiből áll a kiállított anyag. Nem volt különösebb vezérelve a válogatásnak, csupán az, hogy a képek közös jellemzője az életöröm és a nosztalgia sugallata.

Hajdú Kata Fényes Adolfnak az 1920-as években festett Zivatar közeledik című képét tartotta a kiállítás legértékesebb festményének. Elmondta a kép védettségét nem rég oldotta fel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. Hozzátette, szülővárosából, Nagyszalontáról hozta Kolozsvárra az anyagot, hogy a magyar napok keretében bemutathassa.

Szőcs Géza költő, a miniszterelnök kulturális főtanácsadója a kiállításmegnyitón arról a csodáról beszélt, hogy nincs két egyforma festmény. Még ugyanaz a művész sem tudja kétszer megfesteni ugyanazt, mégis ránézésre meghatározható egy-egy festményről a kor, amelyben készült. A képek változatosságát a természetéhez hasonlította, mint fogalmazott, ugyanabból a termőtalajból diófa és csalán is kinőhet.

Kulturális fővárosok „szurkolói\"

A TIFF-házban gyűltek össze péntek délután a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi képviselők és „szurkolók\" az Európa Kulturális Főváros-ügy témája kapcsán. Kolozsvárt Horváth Anna alpolgármester, Szakáts István és Florin Moroşanu, a Kolozsvár 2021 – Európa Kulturális Fővárosa munkatársai képviselték, Sepsiszentgyörgy részéről pedig Sztakics Éva alpolgármester, valamint a Sepsiszentgyörgy 2021 – Európa Kulturális Főváros részéről Veres-Nagy Tímea és Barta Mónika volt jelen. Hegedüs Csilla volt kulturális miniszterként szólalt fel és kérdezett a képviselőktől, a beszélgetést Anca Simionca csíkszeredai szociológus moderálta.

A telt házas közönség előtt zajlott beszélgetés során többször fényt derült arra, hogy bár mindenki a saját projektjének szurkol, lehetőséget lát versenytársa koncepciójában is. A sepsiszentgyörgyi szervezőket az identitáskeresés koncepciója vezérli, a város Székelyföldet képviseli Csíkszereda, Kézdivásárhely, Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós támogatásával.

A kolozsvári projekt vezérelvéről Florin Moroşanu kifejtette, a civilizáció és nyugatiság jeligéje mentén építik fel a versenyképes pályázatot. Sztakics Éva úgy gondolja, hogy egy városnak abban kell fejlődnie, amiben erős, amihez jól ért. Sepsiszentgyörgy az egyik olyan romániai város, amely a legtöbb pénzt költi a kultúrára, ezért a kezdeményezőknek természetszerűen jött a művészeti irányvonal továbbgondolása. Közvetlen találkozásokat igyekeznek létrehozni az emberek és művészet között, több olyan művészeti projektben gondolkodnak, amelyek utcán, köztereken történnek.

Hegedüs Csilla felvetette, hogy a két város milyen mértékben elégíti majd ki a teljes romániai lakosság igényét, mivel szem előtt kell tartani, hogy a nyertes város nemcsak egy-egy régiót, hanem az egész országot fogja képviselni Európában. Erre válaszként közös egyetértés született: jelen esetben túl kell lépni az anyanyelven és szükségszerű együtt gondolkodni. Szakáts István szerint a projekt feladata a kulturális különbségek konstruktív összekapcsolása. A pályázatokat október elejéig kell benyújtani, a 12 tagú zsűri december 10-éig értékel, majd a végleges eredmény 2016-ban születik meg.

Tizenegy ország néptáncosai

Tizenegy ország, tizenhat nemzeti és regionális kisebbséget képviselő néptáncegyüttes vett részt a 17. Szent István-napi Néptánctalálkozón. A hangulatos rendezvénysorozaton színesebbnél színesebb népviseleteket vonultattak fel. A kedvezőtlen időjárás miatt a csütörtöki népviseleti felvonulás ugyan elmaradt, de aki a New York kávéházban járt, különleges élményben részesült: változatos viseletek, virág- és népi motívumok, gyöngysorok, hímzett kendők és mellények, rámás csizmák látványa fogadta az érdeklődőket.

Mint az elmúlt években, idén is szép számban gyűltek össze a folklór kedvelői a főtéri színpad előtt, hogy láthassák a Németországból, Lengyelországból, Lettországból, Fehéroroszországból, Oroszországból, Ukrajnából , Szlovákiából, Magyarországról, Szerbiából, Horvátországból és Romániából érkező néptáncegyüttesek műsorát. A műsor házigazdája, a kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes egyben huszadik évfordulóját is ünnepelte a mai gála során.

A rendezvénysorozatot a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a SzINT Kulturális Egyesület és a Szarkaláb Néptáncegyüttes szervezte. A találkozó Erdélyben egyre fontosabb identitásmegőrző és kisközösségi önszerveződést gerjesztő szerepet játszik, az erdélyi magyar közösség nemzetközi kulturális kapcsolatépítésének fontos tényezőjévé vált.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten