Színházi nevelési programot működtet a nagyváradi színház, a középiskolások kötetlen beszélgetést folytathattak az alkotókkal
Fotó: Szigligeti Színház
Mintegy kétszáz, főként középiskolás diák nézte meg a nagyváradi Szigligeti Társulat Magyarosaurus Dacus című előadását és vett részt az előtte és utána zajló beszélgetésen csütörtök este a színház Súgólyuk című színházi nevelési programja keretében.
2024. március 22., 13:342024. március 22., 13:34
2024. március 22., 13:392024. március 22., 13:39
Amint a társulat közleménye beszámolt róla, az előadás előtt János Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója tartott rövid felkészítőt a fiataloknak.
Egyebek közt arra kérte a fiatalokat, figyeljenek oda a szerepcserékre, a szokatlan jelmezekre és a színpadi látványra. A kétórás előadást követően a Nagyváradi Művészeti Líceum, az Ady Endre Elméleti Líceum, a Mihai Eminescu Főgimnázium és a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum diákjaival, illetve a Partiumi Keresztény Egyetem néhány hallgatójával Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője és az előadásban játszó színészek beszélgettek. A fiatalok több mint egy órán keresztül faggatták az alkotókat mindenről, ami a produkció és általában a színházművészet kapcsán eszükbe jutott.
A fiatalok több mint egy órán keresztül faggatták az alkotókat mindenről, ami a produkció és általában a színházművészet kapcsán eszükbe jutott
Fotó: Szigligeti Színház
mennyire van benne a színész valódi jelleme a szerepformálásban, hogyan készül a színész egy előadásra, hogyan áll össze egy produkció zenéje stb. Mint kiderült, a szalontai diákok egy része a Színarany iskolai színjátszókör tagja, de nemcsak ők érdeklődtek különösen a a színházi munkafolyamatok iránt. Volt, aki megjegyezte, hogy Nopcsa Ferenc száz évvel ezelőtt játszódó történetéből sok téma a jelenben is érvényes, más tanácsot kért a társulat művészeitől arra vonatkozóan, mit kell tennie, ha színészi pályára készül.
Az évad első stúdióbemutatójára készül a nagyváradi Szigligeti Társulat: Bertolt Brecht Állítsátok meg Arturo Uit! című drámájából Balogh Attila rendez látványos, dinamikus előadást.
Jócskán meghaladta a 2023-as évre vállalt bevételösszeget a nagyváradi Szigligeti Színház – jelentette be évértékelő sajtótájékoztatóján az intézmény menedzsere, Czvikker Katalin.
Bizakodásra ad okot, hogy az erdélyi magyar irodalomnak mutatkozik utánpótlása, hiszen sok fiatal próbálkozik vers- és prózaírással – hangzott el a Méhes György Tehetségkutató Pályázat díjainak szombati, kolozsvári átadóján.
Életének 84. évében, június 28-án elhunyt Dobos Imre, a nagyváradi Szigligeti Színház életműdíjas színművésze – közölte a társulat.
Nevetéstől visszhangzott a kolozsvári Bánffy-palota Tonitza-terme Schäffer Erzsébet Pulitzer-emlékdíjas magyarországi újságíró, író, publicista, a Nők Lapja folyóirat munkatársának közönségtalálkozója alatt.
Kíváncsiság, szeretet, odafigyelés és mesélni vágyás ösztönzi munkájában a több mint száz filmben és sorozatban szereplő Koltai Róbertet. A színművész, filmrendező 80. születésnapja alkalmából megjelent filmeskönyvet tárta a kolozsvári közönség elé.
A gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company zenéjével, és az egyik főszerepben erdélyi színésszel készül a szívet melengető új magyar családi film, amelynek megjelent a teasere.
Négy napon keresztül 60 kiadó termékeivel várja a könyvbarátokat, irodalomkedvelőket a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, amelyet csütörtök délután nyitottak meg a Bánffy-palota udvarán. A rendezvény keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
A Szatmár megyei Sándorhomokon található Kováts kúriában ismért kulturális rendezvényt szerveznek: az ART Mansion szombaton 12 órától várja a közönséget.
A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) eddigi leghosszabb kiadásának számít a június 24-én zárult, 11 napos szemle, amelyet számokban is kiértékeltek szerdán a szervezők.
Varujan Vosganian írót választották meg a Romániai Írók Szövetségének új elnökévé.
Négy nap alatt közel 90 programmal várja az olvasókat a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét június 27-30. között.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)