Két bemutatóval készül az új évadra a Háromszék Táncegyüttes: A banda című táncszínházi előadást Könczei Árpád rendezi, a Mesemozaik munkacímet viselő interaktív táncos mesejátékot pedig Furik Rita viszi színre.
2013. szeptember 12., 17:202013. szeptember 12., 17:20
Ivácson László tánckarvezető, művészeti igazgató csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, a Száz évig című, nagysikerű előadást szintén Könczei Árpád rendezte, az új produkciónak szintén a Heveder zenekar lesz az egyik főszereplője. A Mesemozaik egy újabb gyerekelőadás lesz, bár még mindig műsoron tartják, és sikerrel játsszák a Csipkerózsika táncszínházi változatát. Szokatlan módon sok előadást, ötöt tartanak a most kezdődő évadban műsoron a Csipkerózsika mellett, a múlt évad végén bemutatott két kezem forgatta, szívem táncoltatta című produkciót, A tékozló fiú című sorsjátékot, a MaszkUra előadást, és a Fodor Sándor „Netti” emlékére készített Száz évig címűt. Felújítják A helység kalapácsa táncszínházi előadást, melyet Novák Ferenc rendezett.
Közben készülnek a 25. Népzene- és néptánctalálkozóra, a november 8–10. között sorra kerülő jubileumi rendezvény gazdagabb programmal és több meghívottal kecsegtet, könyvet is kiadnak erre az alkalomra, a találkozók negyed évszázadát áttekintő kötetet Fekete Réka írja. Deák Gyula a táncegyüttes igazgatója elmondta, az adminisztráció új székházat kapott, miután a múlt évadban háromszor is költöztek, végre méltó körülmények között dolgoznak.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
szóljon hozzá!