2011. június 24., 08:542011. június 24., 08:54
A Kapos Art Képző- és Iparművészeti Egyesület munkássága tökéletesen illeszkedik a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum által elkezdett folyamatba, melynek célja a kortárs művészet széles körű megismertetése. A 2004-ben szervezett Essentia című kiállítás után a két szervezet második alkalommal működik együtt. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul a megnyitón éppen erre a példás együttműködésre hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések mindenképpen a művészetet szolgálják, fontosnak tartotta ugyanakkor, hogy az együttműködés kétirányú legyen, és a román művészeknek is legyen lehetőségük Magyarországon kiállítani. A Kapos Art Képző- és Iparművészeti Egyesület munkásságát és a kiállítás munkáit Németh Júlia műkritikus mutatta be.
Mint mondta, Kaposvár és Kolozsvár közigazgatásilag ugyan nincs testvérvárosi viszonyban, a művészet terén viszont régóta szoros kapcsolatot ápol. Elég csak a kaposvári születésű Vaszary János festőművészre gondolni, aki a kincses városban végezte tanulmányait, majd Budapestre költözött, mentora pedig a kolozsvári születésű Székely Bertalan lett. Az egyesületről elmondta, hogy szellemi frissesség, avantgárd és kortárs szemlélet jellemzi. „A Vízfüggöny című kiállítás változatos technikákat, színvilágot és kifejezési formákat vonultat fel. Többszörösen összetett vizuális világ, mely műfajilag és tematikailag is négy csoportba sorolható” – mondta Németh Júlia. A kiállítást a különböző témáknak megfelelően rendezték be. Az első teremben a barcsi művésztáborban készült munkákból látható egy válogatás, melyek azt érzékeltetik, milyennek szeretnék látni a művészek a realitást.
A zászló alakú alkotások a legkorszerűbb digitális nyomdatechnikával készültek. A másik nagy tematika, a szintén kaposvári születésű Rippl-Rónai József és a nő viszonya. Hogyan látná a több mint 150 éve született festőművész a nőt, és milyen módon ábrázolná? A többféle technikával készült alkotások mindegyike sajátos szemlélettel válaszol a feltett kérdésre. A következő teremben a Kapos Art egyik alkotója, Rónai Gábor munkái kerülnek a nagyközönség elé. A művész gazdag színvilágot használva mutatja be a változó életet. Ennek ellentéteként az utolsó teremben a háború pusztításait ábrázoló fekete-fehér fotósorozat kapott helyet. Az alkotások Károly Sándor Áron doktori disszertációjának részét képezik. A Kolozsváron született művész a Kapos Art aktív alkotója és a Kaposvári Egyetem Művészeti karának oktatója.
Nagy-Méhész Tünde
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
szóljon hozzá!