ráadásul a pandémia mellett kaptunk még egy ellenséget a Bihar megyei önkormányzat vezetősége személyében. Ezen a többszörösen nehezített pályán tehát egyrészt a megszüntetés állandó fenyegetésével, másrészt a kulturális intézményeket általában sújtó nehézségekkel kellett szembenéznünk” – ecsetelte.

Kifejtette, meglátása szerint a 2022-es esztendő küszöbén nem biztatóbb a nagyváradi – és nemcsak a nagyváradi – kulturális intézmények helyzete.

– mondta el Biró Árpád Levente. Arra is kitért, az olyan kérdésekre, hogy a járvány és a naponta változó szabályozások milyen hosszú távú változásokat okoznak a kulturális fogyasztásban, hogy mit lehet tenni a gyakorlatban tapasztalható néző- és látogatóvesztés ellen, illetve hogy milyen felelősséggel tartozik a színház, múzeum vagy koncertterem a saját környezetével szemben, és ezt mennyire vállalja fel, továbbra sem sikerült megnyugtató választ találni.

Jubilál jövőre a Székelyföld folyóirat

Zsidó Ferenc író, a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője a Krónika megkeresésére úgy értékelt, a most záruló évben jelentős eredményeket nyugtázhat. „Úgy érzem, intenzív évet zártunk a Székelyföld folyóirattal: a járvány ellenére sikerült úgy sakkoznunk, hogy fontosabb rendezvényeinket, lapszámbemutatóinkat, díj­átadó ünnepségünket megtarthassuk. Jelen voltunk a szakmai táborokban, különféle konferenciákon” – sorolta Zsidó Ferenc.

– az utolsó öt kötet az év végén megjelent. „2022-re kiemelt célunk a teljes sorozat propagálása, illetve októberben fogjuk ünnepelni a Székelyföld folyóirat alapításának huszonötödik jubileumát, tehát tervekből, lendületből nincs hiány” – fogalmazott a főszerkesztő. A székely–magyar írott kultúra legfontosabb szerzői, könyvei közül válogat, a székely írásbeliség minden korszakát igyekszik lefedni a 100 darabos sorozat, a Székely Könyvtár.

Ferenczes István író, költő, a sorozat egyik szerkesztője a Krónikának korábban elmondta, a Székelyföld folyóirat szerkesztésének, kiadásának tapasztalatai, az olvasókkal folytatott párbeszéd arról győzte meg, hogy a büszke székely önismeret mögött nem mindig található meg az a tartalom, amelynek eredője a több, a jobb, az igazabb, az emberibb tudás.

„Néha sziszüphoszi erőfeszítésnek érezted az újra és újra eléd tornyosuló akadályhalmazt, melyet ha nem kezeltél kellő rugalmassággal, feneketlen mélységbe süllyedtél. A dac, a csakazértis éve volt. Nagy tanulságok, páratlan arany pillanatok és fájdalmak fekete éve” – fogalmazott Szebeni Zsuzsa. Kifejtette ugyanakkor, az évek óta elvetett tervek selyemgubóit látták meg-megvillanni páratlan szépségükben.

„Honnan tudtuk, hogy ilyenkor mégis sikerült? Szinte ismeretlen emberek megállítottak, és megkérdezték, mikor lesz még ilyen esemény?” – nyugtázta Szebeni Zsuzsa. A kérdésre, hogy mit vár az új esztendőtől, azt válaszolta: termékeny talajt az elvetett magoknak, hogy kisarjaddzanak, napfényt, esőt és szellőt. „Hogy szárba szökkenjenek a gondolatok és tettek, amelyeket elvetettünk a közelmúltban, erős közösséget, hogy megvédjen minden ártó cselekedettől és gondolattól. Hogy visszaállhasson a természet ősi rendje, dac és csakazértis nélkül” – fogalmazott Szebeni Zsuzsa.

László Noémi kolozsvári költő, a Napsugár és Szivárvány gyermeklapok főszerkesztője az új évvel kapcsolatos kérdésünkre válaszolva azt mondta, amikor megtorpan, igyekszik felidézni korábbi önmagát. „Ha jó viszonyban élek vele, és sikerül feleleveníteni őt, erőt ad nekem. Az is megtörténhet, hogy a semmiből mellettem terem a nehezebbik úton. Nagyon remélem, hogy az új esztendőben sem veszítem el a kapcsolatot lelkemnek merészebb, bolondosabb, álmodó felével” – fogalmazott László Noémi.

– ez talán egy kicsit oldotta a diákok és oktatóik tavalyi mélyponthangulatát.

Ezt szeretném az új esztendőben is viszontlátni, szeretném a közösség érzését továbbvinni, aminek a legerősebb, legegyszerűbb köteléke az együtt nevetés. Elsősorban ezzel a reménnyel állok a következő év elé, és persze a frissesség, a megújulás reményével is. Hogy mindig legyen új szín, új meglátás, hogy legyen honnan új erőt meríteni” – sorolta a színésznő.

Vadas László kolozsvári sza­badúszó színházi rendező kérdésünkre a régi keleti bölcselettel válaszolt: