IttMást: tárlat az 1975 és 1989 közti művészetről Sepsiszentgyörgyön

Baász Imre A Föld sebei (Tilalmak) című alkotását is kiállítják •  Fotó: Erdélyi Művészeti Központ

Baász Imre A Föld sebei (Tilalmak) című alkotását is kiállítják

Fotó: Erdélyi Művészeti Központ

Az IttMást – Romániai magyar művészet 1975 és 1989 között című kiállítást nyitja meg pénteken 18 órakor a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Művészeti Központ. Az intézmény évzáró tárlatát Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész nyitja meg, rajta kívül Madaras Péter is kurátor.

Kiss Judit

2021. december 16., 12:192021. december 16., 12:19

A kiállító művészeket és a közönséget Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere és Bordás Beáta, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője köszöntik.

A gyűjtemény március 12-ig tekinthető meg, és lezárja azt a három kiállításból álló sorozatot, amely az 1945 utáni és 1989 előtti romániai magyar képzőművészetet korszakokra bontva mutatja be.

A SzocRelatív című, 1945 és 1965 közötti, valamint a Felezőidő2 című, az 1965 és 1975 közötti erdélyi magyar művészetet bemutató, időrendiségben, de tematikailag is rendszerező kiállítások után, az IttMást a kommunista diktatúra utolsó időszaka képzőművészetének újító törekvéseit fogja át.

Az IttMást című kiállítás azokat az 1975 és 1989 között alkotó romániai magyar művészegyéniségeket, művészcsoportokat és műveiket ajánlja a közönség figyelmébe, akik annak idején a hivatalos kulturális elvárástól, ízléstől és ideológiától eltértek.

A korábbi helyi kánont felrúgva, egy más, szabadabb világ bűvöletében, azaz csupán lelkiismeretüket követve alkottak.

A kiállításon szereplő képzőművészek arra törekedtek, hogy formailag, továbbá tartalmilag is lehetőleg autonóm, de az európai képzőművészet idejéhez igazított, a neoavantgárd, a transzavantgárd és más kortárs irányzatokhoz kapcsolódó műveket hozzanak létre.

Kiállító művészek

Ábrahám Jakab, Ady József, Albert László, Antik Sándor, Aranyossy György, Baab József Bumbi, Baász Imre, Bartha József, Bertalan István, Biró Gábor, Bocskay Vince, Bocz Borbála, Bunuș Ioan, Butak András, Deák Barna, Deák M. Ria, Diénes Attila, Dobribán Emil, Egyed Judit, Elekes Károly, Erdei Gy. Zoltán, Ferenczi Károly, Garda Aladár, Gerendi Anikó, György Csaba Borgó, Irsai Zsolt, Jakabos Olsefszky Imola, Jakobovits Márta, Jakobovits Miklós, Jánosi Antal, Jecza Péter, Jovián György, Kacsó István, Kancsura István, Katz András, Kazar Vasile, Kazinczy Gábor, Kerekes Gyöngyi, Kis Béla, Kocsis Előd, Koncz István, Kosztándi Jenő, Kovács Károly, Kuti Dénes, Mattis – Teutsch Waldemar, Miklósi Dénes, Molnár László, Nagy Árpád Pika, Nagy Pál, Onucsán Miklós, Orth István, Pusztai Péter, Rákosfalvy Zsuzsi, Simó Enikő, Simon Sándor, Sipos László, Szabó Zoltán Judóka, Szilágyi Varga Zoltán, Szörtsey Gábor, Tamás Anna, Tamás Klára, Tóth László, Ujvárossy László, Ütő Gusztáv.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei

Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei
2025. június 15., vasárnap

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)

Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes
2025. június 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget
2025. június 11., szerda

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.

Új magyar filmek a TIFF-en
Új magyar filmek a TIFF-en
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

2025. június 09., hétfő

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park

Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park
2025. június 07., szombat

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben

A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben
2025. június 06., péntek

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében

A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében