Nem szándékozik letérni a néhány évvel ezelőtt elkezdett útról, hanem azt szeretné folytatni még nagyobb elszántsággal a Maros Művészegyüttes – jelentette ki a tegnap az intézmény igazgatója, Bararbási Attila Csaba, aki szerint a táncszínház jelentette az igazi előrelépést, hisz ezzel olyan rétegeket szólítottak meg, amelyek addig nemigen látogatták a társulat előadásait.
2013. szeptember 11., 18:242013. szeptember 11., 18:24
Erdélyi magyar seregszemle készül
Október 3. és 6. között Marosvásárhelyen kerül sor a hivatásos erdélyi magyar táncegyüttesek fesztiváljára, amelyen, a jelek szerint, mind az öt társulat képviselteti magát – a házigazdák mellett a Várad Táncegyüttes, a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes és az Udvarhely Táncműhely. Mindegyik egy-egy előadással lép a közönség elé, majd a seregszemle utolsó napján, a vasárnapi díjkiosztó gálán produkcióiknak egy-egy részletét ismét előadják.
Az együttes vezetője nem tartotta elhanyagolandó ténynek a sikeres külföldi turnékat és vendégszerepléseket, a megsokasodott szakmai díjakat, mint ahogy azt sem, hogy hosszú évtizedek után újból sikerült eljutni az erdélyi és partiumi magyarság szórványvidékeire. Benedek Botond színművész, a társulat új szervezője az eddiginél is gazdagabb tájolási programot ígért. Mint hangsúlyozta, céljuk még inkább nyitni a közönség felé, még több eldugott, a színtársulatok és táncegyüttesek által elkerült kis települést felkeresni. Fűzesi Albert, a magyar társulat vezetője lemondott egyébként lemondott tisztségéről, helyét a fiatal táncos és koreográfus, Varró Huba tölti be az új évadtól.
„Olyan rendezőkkel és koreográfusokkal dolgoztunk, akik jelentősen kiszélesítették a palettánkat. Az általuk megszabott irányt követve, állunk az új kihívások elé” – fejtette ki Barabási Attila Csaba.
A társulat szeptember 20-án visz közönség elé egy újabb Kányádi-versből ihletődött előadást. Juhász Zsolt rendező-koreográfus irányításával készült Fekete-pirost egy hét múlva tekinthetik meg a marosvásárhelyiek. A produkció jelmezeit az eddig csak színházakkal együttműködő Szélyes Andrea tervezi és készíti. „A vannak vidékek után azért választottam ismét Kányádit, mert őt tartom a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakjának, a Fekete-piros című versét pedig az egyik legjobb művének” – indokolta meg választását a vendégrendező. Juhász szerint a készülő előadás úgy foglalkozik az erdélyi magyarság sorsával, hogy egy csöppnyi politikát sem visz bele. Noha Kányádi Sándor 1972-ben írt verse több mint négy évtizedes távlatból „érkezik”, semmit nem veszített erejéből, lendülete meg ihletet ad korunk alkotóinak is. Az erdélyi néptáncokra épülő produkcióban, a korábbi bemutatókhoz hasonlóan, a múlt együtt él a jelennel, és a korszerű színház eszközeivel úgy teszi fel ismét a költő kérdéseit, hogy közben lehetőséget próbál adni a vers rejtett horizontjainak kibontására és az újraértelmezésre.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
szóljon hozzá!