2011. július 29., 09:422011. július 29., 09:42
Az idén 59. alkalommal zajlik majd a Vajdaságban a Magyarkanizsai Írótábor. Az augusztus 31-étől szeptember 3-éig tartó rendezvényről Tari István, a programbizottság elnöke a Magyar Szó című délvidéki napilapnak elmondta, hogy a hagyományoknak megfelelően a tábor kezdetén megkoszorúzzák az írótábor emlékművét, majd a Költő és a Festő szobrát. Az ünnepélyes megnyitón a nándorfehérvári diadalra emlékeznek 555. évfordulója alkalmából. A rendhagyó irodalmi órákon kívül a tábor érdekessége lesz, hogy négy lengyel író is jelezte részvételét. A lengyel vendégek bemutatkozása mellett a száz évvel ezelőtt született, Nobel-díjas Czesław Miłoszról is megemlékeznek. Az idei írótáborban a 120 évvel ezelőtt született Draskóczy Edét emelik ki az íróelődök közül, aki a délvidéki magyar irodalom jelentős alakja. Rajta kívül a 110 éve született Csuka Zoltán életművével is foglalkoznak. A könyv sorsáról szóló tanácskozásra nemcsak írókat, hanem könyvkiadókat is várnak majd, azaz olyanokat, akik hivatásuknak tekintik a könyvkiadást. A Magyarkanizsai Írótábor szervezői azt tervezik, hogy jövőre újra antológiát adnak ki, válogatást az előző írótáborokban született művekből.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
szóljon hozzá!