Fotó: Agrárminisztérium
Idén 445 millió forint értékben (1 lej 79 forint) hirdet hungarikum-pályázatokat a budapesti Agrárminisztérium, amelyen határon túli szervezetek is részt vehetnek. A forrás célja a hungarikumok és nemzeti értékek gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának a támogatása.
2024. április 18., 17:252024. április 18., 17:25
2024. április 18., 17:272024. április 18., 17:27
Az agrártárca tájékoztatása szerint három célterületre pályázhatnak a jogosultak. Az első keretösszege 300 millió forint, ebben elektronikus és nyomtatott kiadványok, fényképsorozatok, filmek készítésére, új honlap létrehozására, meglévő honlap fenntartására és fejlesztésére, rendezvények megvalósítására nyerhető el támogatás, de lehet pályázni a településre jellemző jelképek megjelenítésére.
V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy
A rendezvények közül előnyben részesülnek azok, amelyek középpontjában az értéktárban szereplő hagyományok, népszokások állnak (regölés, farsang, pünkösdi királyválasztás). Erre 1 és 4 millió forint közötti összeg nyerhető el.
A második célterületen 130 millió forint áll rendelkezésre, pályázónként egy- és hárommillió forint közötti támogatás nyerhető felső tagozatos és középiskolás diákoknak szóló vetélkedők szervezésére az identitástudatuk megerősítése és a hagyományőrzés ápolása érdekében. Ugyanezen a célterületen az Agrárminisztérium által létrehozott értéknyilvántartó felületen a vármegyei, illetve külhoni nemzetrész értéktárában található nemzeti értékek adatainak, dokumentumainak feltöltésére, valamint a települési, tájegységi értéktárakban található nemzeti értékek adatai, dokumentumai feltöltésének vármegyei, külhoni nemzetrész szintű koordinációs tevékenységére 200 ezertől 2 millió forintig terjedő összeget nyerhetnek el az önkormányzatok és a külhoni nemzetrész értéktárat működtető szervezetek.
A pályázat harmadik pilléreként ismét
Ma is hordható viseletek megalkotását támogatják, amelyek díszítésben, formavilágban, anyaghasználatban vagy technikában megidézik az ősi viseletet. ,,A cél, hogy a Kárpát-medence viseleti kultúráját megújítsuk” – fogalmazott a miniszterelnöki biztos, hozzátéve: erre a területre 15 millió forintos támogatás jut.
Az Agrárminisztérium pályázati kiírása szerint azoknak a határon túli szervezetnek a pályázatait várják, amelyek rendelkeznek a MÁÉRT-en (Magyar Állandó Értekezleten) részt vevő, a helyi nemzetrészt képviselő szervezetek központi, illetve helyi illetékességű szervei által kiadott támogatói nyilatkozattal. Az érdeklődők mindhárom célterületnél április 16-án déltől regisztrálhatnak a pályázati felületen, a jelentkezések véglegesítésére pedig május 6-án reggel 8 órától nyílik lehetőség, tájékoztat az Agrárminisztérium sajtóosztálya.
A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
szóljon hozzá!