Szombaton 18 órakor a marosvásárhelyi Bernády Házban nyújtják át a Látó szépirodalmi folyóirat idei nívódíjait.
2013. december 05., 18:052013. december 05., 18:05
A Látó Irodalmi Színpad rendezvénysorozat keretében megszervezett eseményen André Ferenc (debüt), Dimény Lóránt és Mihálycsa Erika (próza), valamint Zoltán Gábor (esszé) veheti át a Hunyady László képzőművész tervezte Batsányi-emlékplakettet és a díjjal járó pénzjutalmat. Laudációt mondanak a marosvásárhelyi folyóirat szerkesztői, Demény Péter, Láng Zsolt, Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor.
A korábbi évekhez képest egy új díjat is kiosztanak a Marosvásárhelyi nemzeti Színház jóvoltából. A teátrum közlése szerint a folyóiratnak a színházművészet népszerűsítésében vállalt fontos szerepe elismeréseként az idei eseményen első alkalommal ítélik oda a SzínházLátó-díjat. Idén egyébként a Látó folyóirat szerkesztősége huszonkettedik alkalommal osztja ki az elmúlt évfolyam lapszámaiban publikált szerzők között a legjobbnak ítélt szövegekért járó nívódíjakat. Huszonegy év alatt több mint 50 alkotó vehette át a vers, próza, esszé és debüt kategóriában az elismerést.
A Látó-nívódíjat először 1992-ben osztották ki, az előző Látó-évfolyam legjobbnak ítélt szerzőit tüntetve ki az elismeréssel. Az 1991-2010 közötti időszak díjazottjai között a tehetséges pályakezdők mellett olyan elismert alkotók is szerepelnek, mint Balázs Imre József, Balla Zsófia, Bodor Ádám, Bogdán László, Domokos Géza, Ferenczes István, Hajdú Farkas-Zoltán és Lászlóffy Aladár.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
szóljon hozzá!