2011. augusztus 12., 09:002011. augusztus 12., 09:00
Mint elmondta, a fesztivál ötlete 2007-ben született meg, először csak egy tábort szeretett volna szervezni, amelynek keretében a résztvevők kurzusokon vehetnek részt. Ekkor alapították meg az azonos nevű egyesületet is – ezt a nevet egyébként egyik tanárával találták ki. „Olyan nevet akartunk, amely nemzetközi, de nem angol, ezért választottuk a latin elnevezést. Később a szülővárosomban, Székelyudvarhelyen is elindítottam egy fesztivált, amely a Terra Siculorum nevet kapta” – magyarázta Beke. Végül az első fesztivál „haveri alapon” jött össze, Beke néhány volt tanára, illetve egykori diáktársa tartotta az órákat és a koncerteket. Azóta a vásárhelyi rendezvényhez hasonlóan az udvarhelyi Terra Siculorum Klasszikusgitár-fesztivál is „kinőtte magát”, az utóbbi két alkalommal már nemcsak Udvarhelyen, de Sepsiszentgyörgyön, illetve Csíkszeredában is szerveztek koncerteket ennek keretében.
„Természetesen a jelentkezőknek idén is neves gitárművészek tartanak egyéni kurzusokat, és most először nemcsak a meghívottak, de a diákok is rendeznek egy koncertet a zárónap délutánján. Eddig ez a fesztivál hatnapos volt, most egyhetesre bővítettük a rendezvényt, és minden nap legalább két koncertre várjuk a közönséget a Kultúrpalotában” – mondta a szervező a hétfőtől vasárnapig zajló rendezvénnyel kapcsolatban, amelyen 13 oktató foglalkozik a jelentkezőkkel. A meghívottak közül Beke a francia Thibault Cauvint és az Anabel Montesinos és Marco Tamayo alkotta spanyol–kubai duót emelte ki, ők eddig sosem léptek fel Romániában. Idén az egyik újdonság, hogy a kurzusokon résztvevőket elviszik a régeni hangszergyárba, ahol bemutatják nekik, hogyan is készül egy hangszer, de ahogy az idei Terra Siculorum fesztiválon is, a koncerteket az interneten élőben lehet majd követni. Az elején ugyan a vásárhelyi rendezvény keretében tartották meg a fiatal tehetségek versenyét, ez később Udvarhelyre került át, a Terra Siculorum Klasszikusgitár-fesztiválon mérhetik össze tudásukat a jelentkezők. Vásárhelyen inkább a koncertekre fektetik a hangsúlyt, igyekeznek minél nagyobb neveket meghívni, és tervezik, hogy jövőre már szabadtéri koncertet is tartanak. Ahogy eddig, a fesztivál minden koncertje ingyenes.
„Természetesen az előadók ide sokkal olcsóbban eljönnek egy-egy fellépésre, mint amennyiért egy nyugat-európai országban vállalnak egy koncertet. Többnyire az újabb generáció kiválóságait próbálom elhívni, azokat, akik most nyerik a legnagyobb versenyeket, mert ők benne vannak a gyakorlatban, nagyon jó koncerteket tudnak adni, ugyanakkor a pénzügyekben könnyebb velük kiegyezni. Az idősebb generáció nagyágyúi sem biztos, hogy jobb koncertet tudnak biztosítani, velük viszont nagyon nehéz megegyezni a gázsiban” – avatott be a részletekbe a főszervező. A rendezvény egyébként a közeljövőben a szegedi fesztivállal és egy szerbiaival is partnerségbe kerül, így például, akik az ottani versenyeket megnyerik, koncertlehetőséget kapnak a vásárhelyi fesztiválon. A rendezvény részletes programját és a fellépőkkel kapcsolatos tudnivalókat a harmoniacordis.org weboldalon találhatják meg az érdeklődők.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!