Három magyar társulat is szerepel az Országos Színházi Fesztiválon

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

A kolozsvári, a temesvári és a marosvásárhelyi állami magyar színtársulat is két-két előadással lép fel a 25. Országos Színházi Fesztiválon (FNT), amely október 23–november 1. között zajlik Bukarestben.

Krónika

2015. október 22., 22:532015. október 22., 22:53

Az esemény főszervezője a Román Színházi Szövetség (UNITER), a fesztiválon bemutatott előadásokat Marina Constantinescu színikritikus, a találkozó művészeti igazgatója válogatta.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a Tompa Gábor igazgató által rendezett Az öreg hölgy látogatása, valamint a Sinkó Ferenc rendezésében, Csehov drámája nyomán született #hattyúdal című előadásokkal vendégszerepel a legrangosabb romániai színházi seregszemlén.

„Az öreg hölgy látogatása egy vidéki kisváros kórbonctani lelete. Olyan városé, melyben az »egyletecskékbe«, társaságokba és egyéb érdekszövetségekbe tömörülő közösség a nyájszellem erkölcsi kliséit ismételgetve büszke önmaga feddhetetlenségére, miközben minden porcikája korrupt és megvásárolható” – írja Tompa Gábor rendező a januárban bemutatott előadásról.

Az előadás címszerepét Stief Magda, a kolozsvári színház örökös tagja játssza. A #hattyúdal Sinkó Ferenc színész első rendezése a kolozsvári színház társulatánál. „Az előadás feszegeti a határainkat, nyitottabbá és kíváncsivá tesz, egy olyan világot mutat meg, olyan komoly kulisszatitkokat, amelyekről nem tudunk vagy nem akarunk tudomást venni. A #hattyúdal a színészről beszél, és a színészért van, nem erőszakos, de erős színházról való reflexió” – írja Kovács Bea kritikus az előadásról.

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Kokan Mladenović által rendezett Koldusoperát és a Silviu Purcărete által rendezett, a temesvári német társulattal közösen színpadra vitt Moliendo Café című előadást játssza két-két alkalommal a fesztiválon. Amint arról korábban már beszámoltunk, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata az Albu István rendezte Karamazovok és a Radu Afrim által színre vitt A nyugalom című produkcióval került be a bukaresti válogatásba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten