Fotó: MTI
2010. február 12., 09:372010. február 12., 09:37
– Ön az új magyar filmes generáció egyik legjobbnak tartott képviselője. Ötéves korától nyolc éven át tornázott, majd zenei pályára készült. Hogyan kötött ki végül is a filmkészítésnél?
– Annak a történetét, hogy végül is mért nem lettem sporttornász, nagyjából feldolgoztam a Fehér tenyér című filmemben. Nem bírtam azt a kötött életmódot, de főleg a bánásmódot, így 13 évesen abbahagytam a tornát. Ezután bekeveredtem egy diákszíntársulatba, amelynek sokáig tagja maradtam. A gimnázium után szülővárosomból, Debrecenből felköltöztem Budapestre, ahol bádogosként dolgoztam. A zenélést korán elkezdtem, már a torna mellett tanultam előbb klasszikus, majd dzsesszzongorán játszani, úgy képzeltem, hogy a zenével keresem majd a kenyeremet, a színészetet hobbiként kezeltem.
Aztán egy szerencsétlen balesetben, éppen mielőtt felvételizhettem volna a zeneművészetire, levágtam az egyik ujjpercemet, amit visszavarrtak ugyan, de azóta is érzéketlen. Nem tudtam folytatni a zenélést, így a színészet került az élre a fontossági sorrendben. Aztán elmentem egy szerepválogatásra, és kaptam is szerepet Rózsa János Félálom című filmjében, 1990-ben. Ettől kezdve színészként dolgoztam különböző színházaknak, további filmekben szerepeltem, szép sikereket értem el, nemzetközi fesztiválokra is kijutottam színészként, de ez nem elégített ki, sőt depressziós lettem. Egy színész elég kiszolgáltatott, főleg a rendező ízlésének, tehetségének. Ha rossz a rendező, akkor az a jó színészt is elnyomja. Ekkor egy barátom javaslatára jelentkeztem a budapesti színház- és filmművészeti főiskola filmrendezői szakára.
– Az új film, a Bibliotheque Pascal jó része Erdélyben, főként Marosvásárhelyen játszódik. Honnan az erdélyi kötődés?
– A főiskolán Simó Sándor volt az osztályvezető tanárunk, az ő ötlete volt ’97-ben, hogy utazzunk Marosvásárhelyre, és tartsunk színészkurzust az ottani diákoknak. Itt ismertem meg Török-Illyés Orsolyát, aki azóta a feleségem. Miután megismertem őt, otthagytam a főiskolát, és elkezdtem előkészíteni az első játékfilmemet. Sok időt töltöttem Vásárhelyen, majd később Sepsiszentgyörgyön, ahol Orsolya színésznő volt, nagyon megszerettem Bocsárdi László társulatát, játszottam is velük egy darabban.
– Miért jó itt forgatni? Csak a személyes kapcsolatok miatt készítette itt a filmet, vagy más oka van?
– Természetesen nem csak a személyes kötődés az oka. Ha filmről van szó, akkor más kapcsolat is kell hogy legyen a hellyel, folyamatosan indokolni kell, hogy miért pont ott forgattam. Ha egy történetről van szó, akkor pláne kevés a személyes kötődés, akkor a történet hozza magával a helyszínt. A filmem egy erdélyi nőről szól, akit apja elad prostituáltnak, és végül Liverpoolba kerül. 2000 körül, amikor én több időt töltöttem Erdélyben, akkor nyíltak meg a határok, és akkor indult el egy jelentős kivándorláshullám Kelet-Európából Nyugat-Európa felé, sok fiatal lány is elindult, akik közül sokan prostituáltak lettek, ezt a jelenséget aztán később úgy nevezték, hogy szextrafik.
Ekkor jegyeztem le a történet alapját. Éppen Sepsiszentgyörgyön mesélte el történetét egy lány, aki akkor tért vissza Erdélybe, és hasonló utat járt be, mint a filmem főhőse. Aztán elkezdtem kutatni ennek a migrációnak a hátterét, és kiderült, hogy az új Európa egyik végpontja jelenleg Románia, a másik pedig Anglia. A Fekete-tengertől az Atlanti-óceánig feszül az új Európa migrációs íve, az új „selyemút”, amelyen kivándorol Nyugat-Európába a test és a szellem: a kétkezi munkásoktól és a testüket áruba bocsátó lányoktól kezdve tehetséges orvosok, tanárok, tudósok, művészek vándorolnak ki a jobb élet reményében. Ezért forgattam Romániában, mert jelenleg ez az egyik végpontja a migrációnak.
– Azt nyilatkozta, hogy nagyon sok nehézsége adódott forgatás közben. Mi volt a munka legnehezebb része?
– Az egész. Ebben a filmben semmi nem ment könnyen. A forgatókönyvvel iszonyú sokat kínlódtam, a forgatáson pedig minden ellenünk játszott: rossz volt az időjárás, tönkrement a Vásárhelyen forgatott nyersanyag, bizonyos szerzői jogok miatt ki kellett hagyni részeket, helyettük mást felvenni, nem tudnék mondani egyetlen napot sem, amikor minden rendben volt, és könnyen ment volna a munka. Minden tehetségünkre és energiánkra szükség volt, hogy befejezhessük a filmet.
– A Magyar Filmszemle díjkiosztója után bevallotta, hogy nem számított arra, hogy a Bibliotheque Pascal ekkora elismerést kap, és hogy végig bizonytalan volt. Mit gondol, a Berlinalén hogyan fog szerepelni az alkotás?
– Nem lehet ezt kiszámítani, mint ahogy a magyar filmszemlés sikert sem lehetett. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy jó fogadtatásban részesül majd a film, hiszen a Magyar Filmszemlén mi kaptuk a nemzetközi kritikusok díját is, ugyanakkor beválogatták a berlini szemle versenyprogramjába, ami arra utal, hogy a nemzetközi szakma várja és érti a filmet. A kérdés csak az, hogy az átlagembernek mond-e ott valamit a film, vagy sem. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a nyugati átlagemberek hogyan fogadják majd, de arra is, hogy Erdélyben mit gondolnak majd erről a filmről, hiszen az ő hazájukban is játszódik ez a film. Mindenesetre köszönöm azoknak a főleg marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi barátaimnak, akik nélkül nem tudtam volna megcsinálni a filmet.
– Azt beszélik, már az új filmjét készíti elő. Elárulna erről valamit a Krónika olvasóinak?
– A Bibliotheque Pascalon már régen túl akarok lenni. Az utóbbi időben már csak nyűg volt a nyakamon, csak azt vártam, hogy megszabaduljak tőle, és ezelőtt két hónappal fellázadtam ellene. Ekkor megcsaltam ezt a filmet egy másikkal, az utóbbi időben ez jár a fejemben. Egy trilógiát szeretnék forgatni Tar Sándor-novellák alapján. Úgy képzeltem, hogy egymástól független lesz a három rész, de mindhárom a debreceni író műveiből fog megszületni. A rendszerváltás utáni Kelet-Európa, illetve Magyarország helyzetét járná körül ez a trilógia.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.